Kutatás-fejlesztés: megvan a jó irány

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A 20 helyszínen megtartott társadalmi egyeztetéseken kutatóintézetek, egyetemek, civil szervezetek, vállalatok képviselői vettek részt.

VZ
2014. 10. 19. 9:42

Az MTI tudósítói néhány, Budapesten kívüli tudományos műhelyben zajló, kiemelt kutatásnak jártak utána.

A Debreceni Egyetemen (DE) az egészségipart kiszolgáló kutatások élveznek elsőbbséget – közölte Szilvássy Zoltán rektor. E körbe a betegellátással kapcsolatos, az orvosbiológiai és gyógyszeripari, az egészségügyi informatikát, valamint az egészségturizmust érintő kutatások, fejlesztések sorolhatók. A tudományos munka egy része nemzetközi együttműködésben zajlik, ilyen például a DE és az AYUSH indiai Ájurvéda Akadémia között nemrég kötött megállapodás, amelynek eredményeként a Debreceni Egyetem az európai ájurvéda kutatások központja.

Szegeden már folyik az unió egyik tudományos nagyberuházásaként a lézeres kutatóközpont építése. Márton Gergely, a beruházás sajtóreferense arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a központ megvalósításának első fázisára 36,9 milliárd forint áll rendelkezésre, amelynek nagyobb hányadát az EU biztosítja. A kutatóközpontban rendkívül rövid, nagy energiájú lézerimpulzusokkal ultragyors fizikai alapfolyamatokat vizsgálnak majd, de a berendezések a biológiai, orvosi és anyagtudományok számára is hasznosak lehetnek. A tervek szerint a hajdani szovjet laktanya területén épülő intézmény körül tudományos parkot alakítanak ki, ahol a kutatási eredményeket felhasználó csúcstechnológiai cégek telepedhetnek meg.

A veszprémi Pannon Egyetem és az IBM fejlesztései közül jó néhány a hétköznapi életben is hasznosítható, például a Veszprém városnak készített szoftverrendszer, amely garantálja, hogy az internetes felületre érkező állampolgári bejelentések nem maradnak válasz nélkül, és a bejelentő folyamatosan értesül a panaszkezelés állásáról.

Bertók Botond, az egyetem műszaki informatikai karának dékánhelyettese elmondta: a rendszer jól vizsgázott, az ügyfelek elégedettebbek, mint korábban. Jelenleg az egyetem és az IBM egy közös pályázaton dolgozik, amely a különböző munkafolyamatokban segít a helyes döntések meghozatalában. Matematikai modellek útmutatása alapján határozzák meg például, hogy egy közmű mely eleme szorul gyors felújításra. A rendszer korábbi minták alapján képes javaslatot tenni bizonyos tevékenységek átütemezésére is a határidők pontos betartása érdekében. Ezen fejlesztések kapcsolódnak az IBM globális kutatásaihoz, ezért várhatóan a nemzetközi piac érdeklődését is felkeltik – tette hozzá a dékánhelyettes.

A győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungária tudományos tükörképe, a járműgyáréval párhuzamosan bővült és mélyült tevékenysége – mondta az MTI-nek Földesi Péter rektor. Amellett, hogy az egyetemről kerül ki a cég mérnökeinek jelentős hányada, jelentős kutatási tevékenységet is folytatnak az autógyár számára.

Az anyagtudomány, a gyártás- és a kenéstechnika terén éppúgy dolgoznak az Audinak, mint legújabb, a múlt hónapban megnyitott járműfejlesztési laborjukban, ahol például akusztikai vizsgálatokat folytatnak. A tervek között a járműveken belüli és az egyes kocsik közlekedését összehangoló, a vezetést megkönnyítő, a biztonságot fokozó rendszer fejlesztése szerepel – közölte a rektor.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.