Minden pályázat megjelenik 2015 elejéig

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A 2014 és 2020 közötti európai uniós fejlesztési ciklus tíz operatív programjának minden pályázata a jövő év első hónapjaiban jelenhet meg.

KG
2014. 10. 06. 17:30

Beszámolt arról, hogy vasárnap ért véget a franciaországi Lille-ben, az Euroskills elnevezésű szakmunkás-vetélkedő, ahol a magyar diákok 40 szakmából 16 szakmában indultak el. Magyarország 25 ország közül összesítésben 6. lett, a térségből egyik állam sem ért el hasonló eredményt. Elmondta, hogy a 22 diák összesen 20 érmet szerzett, közte 4 aranyat és 2 kiválósági érmet. Szakmákat tekintve az épületasztalos, takarító, vállalati IT és mechatronika területen értek el a magyar fiatalok kiemelkedő eredményeket.

Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kiemelte: az elmúlt években arról volt szó, hogyan lehet a cégeknek piacokat szerezni, ma Székesfehérváron azonban újfajta verseny vette kezdetét a jól szakképzett szakemberekért. Úgy vélte, a duális szakképzési rendszernek már vannak érzékelhető eredményei, a kamara továbbra is felvállalja a vállalatok és az oktatási intézmények közötti párbeszéd elősegítését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.