időjárás 14°C Jusztina 2022. szeptember 26.
logo

350 milliós beruházás valósult meg

LR
2014.11.22. 12:30

Több mint 350 millió forint értékű környezetvédelmi beruházást valósított meg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága – közölte az intézmény munkatársa az MTI-vel.

Kánai Edina marketing- és pr-előadó tájékoztatása szerint tizenhét kisvizes élőhely rehabilitációját végezték el a Nyírségben, a Bihari-síkságon és a Közép-Tisza vidékén. A fejlesztéshez az igazgatóság 354,3 millió forint pályázati támogatást nyert az Európai Unió regionális fejlesztési alapjából, illetve hazai költségvetési forrásból. A projekt eredményeként a 17 élőhelyen a tavasszal és nyár elején összegyűjt vizek lassabban szivárognak majd el – emelte ki Kánai Edina. Hozzátette: a szikes tavak esetében például a szikesedési, sófelhalmozási folyamatok erősödését várják.

A lápokon, láp- és mocsárréteken, valamint a puha- és keményfás ligeterdők mély fekvésű területein jobb vízmegtartást remélnek. Kánai Edina kiemelte, hogy a vizes élőhelyek természetvédelmi ökológiai szerepe felbecsülhetetlen. Értékük a folyószabályozások, lecsapolások és az intenzív mezőgazdaság előtti tájkép maradékainak őrzésében, egyedi flóra- és faunaelemeiben rejlik.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.