Közel 200 milliárdnyi adósságot számolnak fel év végéig

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Idén év végéig 90-95 milliárd forint költségvetési forrást használnak fel ingatlanvásárlásra.

RZ
2015. 01. 20. 16:01

Több mint 700 ezer lakáshitelesen segíthet a lakáscafeteria, vagyis az, hogy a cégek 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel-törlesztését, vagy lakásvásárlását – hívja fel a figyelmet keddi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

 

Az adómentes támogatást új vagy használt lakás vásárlására, és építésre is fel lehet használni, a juttatás összege nem lehet több a vételár vagy az építési költség harminc százalékánál – írja a minisztérium.

 

Közölték azt is, hogy a forintosításnak köszönhetően csaknem félmillió jelzáloghiteles 3600 milliárd forint összegű tartozását védte meg a kormány az árfolyamkockázattól. Őket is segíti a lakáscafeteria, amellyel az immár forintban fennálló tartozásukat tudják adómentesen csökkenteni – olvasható a közleményben.

Annak szerződését a jogszabály szerint fel kell mondani, akiknek hosszú időn át jelentős mértékű tartozásuk van, erre 2014 végéig 400-410 esetben került sor. Csillag Tamás hangsúlyozta, ők sem kerülnek azonban utcára, határozott idejű szerződést kötnek velük, amelynek keretében a bérlők elismerik a tartozást, vállalják, hogy egy év alatt megpróbálják ledolgozni, továbbá azt is, hogy részt vesznek a mentorprogramban.

Körülbelül negyvenen saját elhatározásukból költöztek ki a NET-től bérelt (korábban saját tulajdonú) lakásukból, mert megváltozott az élethelyzetük. A NET a megürült ingatlanokat újra meghirdeti, ennek során a meglévő bérlők előnyt élveznek, s vannak más prioritások is, figyelembe veszik például a gyermekek számát. Nem a jövedelmet, hanem a szociális paramétereket vizsgálják. Jelenleg 21 ingatlanra várnak pályázókat.

A bérlők havonta átlagosan mintegy 10 ezer forint bérleti díjat fizetnek, ami a tulajdonost terhelő javításokra elegendő, de a hosszú távú fenntartást, amibe beletartozik a karbantartás, felújítás is, nem fedezi.

Csillag Tamás beszélt arról is, hogy a NET által már megvásárolt ingatlanok tulajdonosaival nem kell elszámolniuk a bankoknak. A NET-nél még folyamatban lévő ügyek esetében a hitelintézetek elszámolnak az ügyfelekkel, akik eldönthetik, visszavonják-e kérelmüket. A vezérigazgató szerint azonban szinte kizárt, hogy valaki jobban járna az elszámolással, mint a NET-programmal.

Az FHB Életjáradék Zrt. megvásárlásához egymilliárd forintos tőkejuttatást kapott a NET, feladata az, hogy az állam nevében a tulajdonosi jogokat gyakorolja, az ingatlanok működtetése, üzemeltetése zökkenőmentes legyen, a szerződött idős emberek megkapják az életjáradékot. A megvásárolt cég portfóliójában 598 ingatlan van, új szerződést nem lehet kötni, mert január 1-jétől csak biztosítók folytathatnak ilyen tevékenységet – ismertette Csillag Tamás.

A vezérigazgató arra a kérdésre, a NET jelenlegi kapacitása lehetővé tenne-e további ingatlanvásárlásokat, azt válaszolta: a jelenlegi nem elég ehhez, de a modell biztosítja, hogy a programot igény esetén folytathassák.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.