A Tesla azt ígéri, fürtönként tör be villanyautóival a magyar autópiacra: elsőként a Business Lease-nél lehet hozzájutni operatív lízingkonstrukcióban a kocsikhoz – csomagban, június 15-től. Mutatjuk is az új Model S-t!
Szóval a Tesla a cégautós szegmensbe igyekszik benyomulni idén nyártól, „tokkal-vonóval” kínálva felső kategóriás autós flottáját. Ez azt jelenti, hogy a töltőinfrastruktúrát is odaadják majd a kocsik mellé.
A Model S után a Tesla által piacra dobott mindenkori legújabb modellt szintén kínálja majd a Business Lease.
Az elektromos autók felfutása a céges flottákkal kezdődik, hiszen a vállalatok gyorsan képesek a váltásra, amint a közvetett és rejtett költségektől mentes, tartós bérleti konstrukcióban a tiszta autók teljes üzemeltetési költsége versenyképessé válik a hagyományos üzeműekével szemben.
A Tesla Model S-ét a gyártó második modelljeként mutatták be 2009 márciusában, a szállítást pedig 2012-ben kezdték meg az Egyesült Államokban. Európába 2013-ban tört be, és Norvégiában már a következő év márciusában az eladási listák élén állt.
A Tesla Motors az első európai évben 20 ezer Model S eladását tervezte, és viszonylag reálisan számoltak, 22 500 lett a vége. 2014 októberében már 50 000 Model S szelte az európai utakat. A tavalyi év végén világszerte már összesen 700 ezer, hálózatról tölthető vagy teljesen elektromos autót értékesítettek, amely hatalmas ugrás az előző év 400 ezres adatához képest.
Az autó az amerikai közlekedésbiztonsági szervezet (NHTSA) töréstesztjén minden idők legjobb eredményét elérve maximális pontszámot kapott. A Tesla azzal magyarázta a kiugróan jó eredményt, hogy a motor hiánya miatt lehetővé vált egy kivételesen masszív karosszéria kialakítása. Ugyanakkor 2013 második negyedévétől kezdve több Model S is kiégett, valószínűleg az autó alvázában elhelyezett akkumulátorok sérülése miatt. Az esetek negatív hatást gyakoroltak a cég részvényeire. Az amerikai hatóságoknak a tűzesetek kapcsán indult vizsgálata az autó gyártásával kapcsolatban mindent rendben talál.