Tiltólistán a Quaestor-dolgozók?

A magyar pénzügyi cégek bedőlésének volt egy olyan károsult csoportja is, akikről eddig kevés szó esett.

2015. 06. 05. 11:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A három magyar brókercég, a Quaestor, a Buda-Cash és a Hungária Értékpapír bedőlésének az ügyfelek mellett volt egy másik károsult csoportja is, akikről mindeddig kevés szó esett: az érintett intézmények dolgozóinak nem megy könnyen az elhelyezkedés.

A Világgazdaság által megkérdezett piaci szereplők szerint ugyanis több banknál tiltólistán vannak a Buda-Cash, a Quaestor, illetve a Hungária Értékpapír munkatársai. Egy, a Buda-Cashhez közeli forrás szerint többen is pályát módosítottak, mert kiábrándultak az értékpapírszektorból. Mint mondta, azok, akiknek megvolt a presztízsük, a nevük, nem fognak elkallódni, ám a fiatalok, akik még nem dolgozták be magukat a szakmába, jóval nehezebb helyzetbe kerültek. A munkaadók sokszor nem gondolják végig, hogy kik voltak áldozatok, és kik az érintettek.

Egy név nélkül nyilatkozó forrás a lapnak elmondta: ahogy a tőzsdéket a kapzsiság és a félelem mozgatja, valahogy ez a két szempont érvényesül a munkaadók döntésében is. Az ügyfélkörrel rendelkező brókerek fölvétele piacszerzést jelenthet, ugyanakkor senki nem akarja, hogy a reputációján csorba essen – emelte ki, hozzátéve: a back office dolgozóknak lehet a legnehezebb, azok a helyek foglaltak, és mivel az érintettek eddig magáncégnél dolgoztak, nincs kapcsolatuk bankokkal.

Február 24-én sajtótájékoztatón Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke elmondta: erős a gyanú, hogy több évtizedes visszaélés-sorozatra bukkant a jegybank a Buda-Cash Brókerház átfogó ellenőrzése során, a gyanú szerint a brókerház valamennyi adatszolgáltatását meghamisította az elmúlt tíz évben, és jelentős ügyfélpénzekkel nem tud elszámolni.

A Quaestor-botrány idén márciusban robbant ki, amikor is Tarsoly Csaba elnök-vezérigazgató tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank illetékes vezetőjét arról, hogy a rendkívüli mértékben megnövekedett kötvényeladási igények miatt a kötvényeket kibocsátó Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett. Az MNB később felügyeleti biztost rendelt ki a Quaestor Értékpapír Zrt.-hez, amelynek tevékenységét felfüggesztette.

A Hungária Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt március 5-én függesztette fel az MNB, és felügyeleti biztost rendelt ki a céghez.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.