Megkezdődött a tankönyvek kiszállítása

Az általános iskolák három teljes évfolyama ingyenesen kap könyveket.

MTI
2015. 08. 03. 12:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára az első tankönyvcsomag megérkezését követő sajtótájékoztatón elmondta: augusztus 3-a és 25-e között eljutnak az iskolákba a megrendelt tankönyvcsomagok, így szeptember elsején minden diák átveheti könyveit.

Hangsúlyozta, hogy a tankönyvek megfelelő minőségben készültek el, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) jóvoltából több modern könyvvel egészültek ki, továbbá idén négy térkép ingyen érkezik a gyerekekhez.

Az államtitkár szólt arról is, hogy az OFI a tankönyvekhez kapcsolódó jelentős digitális fejlesztésen van túl: az ősszel induló köznevelési portálon elérhető tartalmak nemcsak pedagógusoknak, hanem szülőknek, diákoknak is segítenek majd.

Czunyiné Bertalan Judit fontosnak nevezte, hogy a kiszállított tankönyvekért nem augusztus 15-éig, hanem az átvételt követően, szeptember 15-éig kell fizetni. Megemlítette, hogy a 2015–16-os tanévben már az általános iskolák három teljes évfolyama – 1–3. osztály – ingyenesen kap tankönyveket, de ezen túlmenően is az alap- és a középfokú oktatásban részt vevő tanulók 63 százaléka jut térítésmentesen vagy támogatott formában tankönyvekhez.

Tőczik Zsolt, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kelló) ügyvezető igazgatója közölte: idén 12,2 millió tankönyvet rendeltek meg az iskolák 11,85 milliárd forint értékben, ezek mintegy 12 500 raklapon férnek majd el.

Megjegyezte, hogy naponta háromszáz iskola kapja meg tankönyvcsomagját országszerte a Magyar Posta jóvoltából. Pótrendelésre augusztus 21-étől van lehetőségük az intézményeknek, akkortól küldhetnek visszárut is a könyvtárellátónak, a pótrendeléseket pedig szeptember végéig szállítják le – mondta.

Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára örömének adott hangot, mert szerinte régebben nem volt ritka, hogy az iskolakezdést követő napokban vehették csak kézbe a gyerekek az új tankönyveket, most pedig egy hónappal a becsengetés előtt már megkezdődött a kiszállításuk.

Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere elmondta, hogy szeptemberben tizenötezer diák kezdi meg a tanévet alap- és középfokon Székesfehérváron. Az önkormányzat az oktatási intézmények fejlesztésére idén csaknem 700 millió forintot fordít – tette hozzá.

Szavai szerint a gyerekek 82 százaléka étkezik az adott oktatási intézményben, közülük mintegy 30 százalék támogatott étkeztetésben részesül. Kitért arra is, hogy szeptembertől a másik kiskorú gyereket is nevelő szülők – jövedelmi helyzetüktől  függően – teljes étkezési díjmentességet kapnak az óvodás vagy bölcsődés gyerekük után. Ez a bölcsődések és óvodások 90 százalékát érinti majd a városban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.