Fazekas: Hatmillió tonna kukoricatermés várható

A földművelésügyi miniszter kiemelte, hogy a nyári forróság jelentősen csökkentette a termés mennyiségét.

MTI
2015. 09. 19. 12:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fazekas Sándor ugyanakkor azt mondta, bízik abban, hogy az itteni gazdálkodók, és akik más tájakon „birkóznak a termeléssel”, megtalálják számításaikat.

Az ötödik alkalommal megrendezett csabacsüdi Kukorica Nap megnyitóján a miniszter felidézte, hogy a múlt évben évszázados rekord dőlt meg, hiszen 9,3 millió tonna kukorica termett. A növény mezőgazdaságban elfoglalt helyére utalva kiemelte, hogy 1,2 millió hektárnyi vetésterülete nagyobb, mint a búzáé.

A csabacsüdi Kukorica Napot évek óta a helyi hagyományőrző egyesület szervezi. A rendezvényen bemutatják a kukorica gasztronómiában elfoglalt szerepét, a termesztés gépesítés előtti állapotait is annak érdekében, hogy a most felnövekvő generáció megismerje, miként gazdálkodtak eleink.

A nap folyamán betakarítási versenyt is hirdettek, és a látogatók a helyszínen megismerkedhetnek más szakmákkal, így a fazekassággal, a kovácsmesterséggel vagy a bőrdíszművességgel is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.