Jövőre megépül Szolnokon a citromsavgyár

Erről a kínai beruházó elnöke beszélt a projektről szóló szindikátusi szerződés aláírása előtt.

MTI
2015. 09. 19. 17:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2011-ben indult egyeztetések során minden fontos lépést megtárgyaltak a felek, a 62 milliárd forintos beruházás 2016-ban indul – mondta el Li Rongjie. Hozzátette: a gyárban a kezdetben évi 60 ezer tonna termék előállításához 100 ezer tonna kukoricát használnak majd fel, de később szeretnék a feldolgozott kukorica mennyiségét 500 ezer tonnára emelni. Az alapanyagot Szolnok 100 kilométeres körzetéből szállítják majd a létesítménybe.

Szalay Ferenc (Fidesz–KDNP) polgármester az eseményen szólt arról, hogy a 440 új munkahelyet teremtő, több száz beszállítóval dolgozó gyár megépítése nemcsak Szolnok, de a térség, Magyarország és Európa számára is kiemelkedő jelentőségű, amelyet a magyar kormány támogat. Hozzátette: a citromsavgyár építése is jó példa arra, hogy Szolnokon érdemes beruházni, a város gazdasága erősödik.

Kovács Zsolt, az MFB Invest Zrt. vezérigazgatója azt mondta, hogy a beruházás nemcsak technológiai fejlődést jelent, és munkahelyet teremt, hanem pénzügyi számokban is mérhető megtérülést nyújt a felek számára. Beszéde végén átnyújtotta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter beruházáshoz gratuláló levelét Li Rongjie elnöknek.

A beruházás megvalósítására korábban kínai–magyar vegyes vállalatot hoztak létre. A kormány 2012-ben kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a BBCA Szolnok Biokémiai Zrt. citromsavat előállító üzemének beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, 2013-ban pedig jóváhagyta, hogy a beruházás állami kontrollja és a beruházáshoz szükséges önrész biztosítása érdekében az állam tulajdonrészt szerezzen a BBCA Szolnok Biokémiai Zrt.-ben.

A citromsavat az élelmiszer-, a gyógyszer- és a vegyiparban, ezen belül különösen a kozmetikai területen használják fel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.