Mabisz: Magyarország még mindig alulbiztosított

A szektor féléves díjbevétele így is meghaladta a 453 milliárd forintot.

MTI
2015. 09. 20. 18:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyugat-Európában a piac növekedési motorja az életbiztosítás. Bár Magyarországon is hasonló tendencia rajzolódik ki, fontos különbség, hogy az élet- és nem-életbiztosítások aránya évek óta nagyjából azonos szinten van, miközben a kívánatos az európai szinten érvényesülő kétharmados életbiztosítási arány lenne – emelte ki a szakember a biztosítási világnap alkalmából az MTI-nek adott interjúban.Pandurics Anett hangsúlyozta, hogy a biztosítási szektor súlya – amelyet a biztosítási díjbevételnek a bruttó hazai termékhez viszonyított arányával mérnek – 10 százalék felett van az Egyesült Államokban, az EU-országok átlaga pedig 8 százalék körüli. Európában a biztosítási szektor súlya Hollandiában, Nagy-Britanniában és Franciaországban a legmagasabb, 10 százalék feletti, az újabb tagországok adatai 1,5 és 5,7 százalék közé esnek. Magyarországon a díjbevételek GDP-hez mért aránya 2010-ben 3,2 százalék volt. Három évvel később ez az arány – 29 078 milliárd forint GDP és 809,4 milliárd forint biztosítási díjbevétel mellett – viszont már csak 2,8 százalékot tett ki.Az európai biztosítási szövetség, az Insurance Europe adatai szerint az egy főre jutó életbiztosítási költés 2013-ban 1124 euró volt évente, míg a nem életjellegű biztosításokra és baleset-biztosításra 564 eurót költött egy átlagos európai polgár.Az adatokból kitűnik, hogy az életbiztosítási szegmens a meghatározó Európában. A legfejlettebb piac Svájc, Finnország, Dánia és az Egyesült Királyság, ezekben az országokban az egy főre eső életbiztosítási költés évi 3000-3500 euró. Az 1124 eurós éves európai átlaghoz képest sereghajtó Törökország, Románia, Bulgária és Lettország, ezekben az országokban alig 100 eurót költenek évente életbiztosításra.Magyarországon az átlagos költés 150 euró körül van – ismertette Pandurics Anett, hozzátéve hogy az idei első félévben a hazai biztosítási piac enyhén nőtt a korábbi év végi adathoz képest. A szektor féléves díjbevétele meghaladta a 453 milliárd forintot, 9,2 milliárd forinttal volt több, mint egy évvel korábban.Az élet-, illetve az ennek speciális változata, a nyugdíjbiztosítás fontossága mellett azzal érvelt: az európai társadalmak elöregedése és az ebből adódó nyugdíjprobléma ma már közismert. Ma nagyjából két aktív korú tart el egy nyugdíjast, 2060-ra ez az arány megfordul, egy aktív korúra jut két nyugdíjas eltartása.A magyar nyugdíj-biztosítási alap – az évtized végéig szóló gazdasági előrejelzés szerint – fenntartható, de a KSH ötvenéves, 2010-től 2060-ig tartó prognózisa szerint a járulékfizetők számának várható milliós nagyságrendű csökkenése miatt az állami nyugdíjkiadások csökkentése valószínűsíthető, mondta.A Mabisz megbízásából a Századvég Alapítvány ez év tavaszán ezerfős mintán vizsgálta a biztosítók megítélését. Erről Pandurics Anett elmondta: a társadalom tagjai egységesen – demográfiai és egyéb jellemzőktől függetlenül – pozitívan nyilatkoztak a biztosítókról, az intézményi bizalom a pénzügyi szektoron belül a biztosítók iránt a legerősebb. A biztosítások ismertsége jónak mondható a lakosság körében, az emberek átlagosan négyféle biztosítást ismernek. Legszélesebb körben ismertek a lakás-, az élet-, a gépjármű- és a baleset-biztosítások.A megkérdezettek legfontosabb terméktípusoknak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokat, a ház-, illetve lakásbiztosításokat, valamint az egészség- és a baleset-biztosításokat tartják. A reprezentatív felmérés szerint azok a biztosítással rendelkezők, akiknek volt káruk, döntő többségben elégedettek a biztosító eljárásával, ideértve a szolgáltatást is.A szeptember 20-ai biztosítási világnap megtartását 1993-ban az osztrák biztosítók kezdeményezték, hogy felhívják a figyelmet a biztosítások fontosságára és makrogazdasági szinten is pozitív, gazdaságstabilizáló szerepére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.