Semmilyen mértékben nem akadályozza a szerb–magyar határszakaszt is érintő bevándorlási krízis a Budapest–Belgrád vasútvonal tervezett rekonstrukcióját – közölte lapunk megkeresésére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint az elfogadott ütemtervnek megfelelően a Kínai Export-Import Bank 2015. augusztus 15-ig megküldte a fejlesztéssel kapcsolatos indikatív pénzügyi ajánlatát, amelynek részletes kiértékelése folyamatban van. A megvalósításhoz szükséges szerződések tartalmában 2015. október végéig kell megegyezniük a feleknek. A közös szándék az – emelte ki az NFM –, hogy a megállapodásokat legkésőbb november végén alá lehessen írni.Jelenleg a beruházás pénzügyi feltételeit, az együttműködés módját tartalmazó magyar–kínai kormányközi és finanszírozási szerződések előkészítése zajlik. A műszaki részletekről párhuzamosan szerb–magyar szakértői szintű egyeztetések is folynak – közölte a tárca. Azt tehát egyelőre nem tudni, hogy a szerb és a magyar főváros közötti kötöttpályás fejlesztésbe bekapcsolják-e a nemzetközi vasúti forgalomból jelenleg kimaradó Szegedet. A tényleges munka a szükséges engedélyek megszerzése, a tervek kidolgozása, a finanszírozási forrás biztosítása és a szükséges nemzetközi megállapodások aláírása után kezdődhet meg.A Magyar Közlönyben másfél héttel ezelőtt jelent meg az a határozat, amellyel Orbán Viktor miniszterelnök felhatalmazta a nemzeti fejlesztési, valamint a külgazdasági és külügyminisztert, hogy kössenek megállapodást a Kínai Népköztársaság kormányával a vasútvonal felújításáról. Ezt megelőzően –2013 novemberében – a három ország miniszterelnökei arról állapodtak meg, hogy hárommilliárd dolláros – 813 milliárd forintos – kínai hitelből végzik a fejlesztést.
Orbán Viktor visszavenné Brüsszelt a bürokratáktól és visszaadná az európai embereknek