Változások a magyar békéltető testületeknél

Semmit sem tudni arról, a békéltetők milyen eredménnyel dolgoznak, mikor kinek adnak igazat.

Hírösszefoglaló
2015. 09. 19. 7:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lapunk is beszámolt a fogyasztóvédelmi törvény azon változásáról, miszerint a kereskedő, ha bepanaszolják a békéltető testületnél, köteles lesz megjelenni. A szabály péntektől él, aki megszegi, kemény bírságra számíthat.

A portál lapunkhoz eljuttatott közleményében kifejtette, a testületek fő feladata megkísérelni egyezséget létrehozni a reklamáló vásárlók és a fogyasztók kifogását elutasító szolgáltatók, boltosok között. Ehhez az szükséges, hogy a vásárlók – ha a vitájukat nem sikerül azonnal rendezniük – a lakóhelyük szerinti, a kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testülethez forduljanak a hosszadalmasnak ígérkező bírósági eljárás helyett. Budapest mellett minden megyében található ilyen.

Természetesen nem mindig sikerül egyezséget létrehozni a vitázó felek között, ilyenkor határoznia kell a békéltető testületnek, kinek is van igaza. Ezért is fontos szabály kezdetektől fogva, hogy a bepanaszolt szolgáltató köteles dönteni arról, aláveti-e magát a testület állásfoglalásának, természetesen még a határozathozatal előtt.

A Blokk.com közölte, 2014-ben tízezer alkalommal fordultak a vásárlók a békéltető testületekhez, ennyi adat elérhető, de arról már nincs semmiféle nyilvános információ, hogy milyen sikerrel, hány esetben kinek volt igaza. Szerintük ez azért is fontos lenne, mert a békéltető testületek elérhetőségét kötelező a boltokban, szolgáltató helyeken feltüntetni, de a vásárlók nem tudják, miért érdemes őket megkeresni. Sokak fejében még a vásárlók könyve a legfőbb panaszfórum. A bepanaszolt szolgáltató vállalkozásnak egyébként eddig is együtt kellett működnie a békéltető testülettel, így nyolc napon belül írásban válaszolnia kellett a testület megkeresésére – hangsúlyozta a Blokk.com közleménye.

A szakportál szerint, ha a vállalkozás székhelyét vagy telephelyét nem a területileg illetékes békéltető testület szerinti megyébe jegyezték be, akkor nem kötelező megjelennie a meghallgatáson. A kereskedelmi láncok, amelyek a megyéket tekintve foghíjasak, így megúszhatnak egy-egy megjelenést. A több telephelyes, több megyében fióktelepes vállalkozásoknál már szerencse kérdése is mindez. A Blokk.com hangsúlyozta, a friss törvénymódosítás szerint minden esetben bírságot kell kiszabnia a fogyasztóvédelmi hatóságnak, ha a vállalkozás nem tesz eleget a békéltető testületi eljárás rendjében meghatározott együttműködési kötelezettségének.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.