Varga Mihály: Elindul a kormány által finanszírozott hivatásossofőr-képzés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ötmilliárd forintos forrásból csaknem hatezren szerezhetnek speciális jogosítványt.

MTI
2015. 09. 19. 15:37

Wáberer György miniszterelnöki megbízott, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke azt mondta, a kormánnyal az utóbbi három hónapban kötött megállapodások alapján lehetőség nyílik arra, hogy Magyarországon a közúti közlekedés és a személyszállítás területén olyan feltételrendszer alakulhasson ki, amely a versenyképességünket egész Európában meghatározóvá teszi. Megjegyezte, az egyesület által készített felmérés szerint a szakma körülbelül 6400 gépjárművezetőt tudna felszívni – fogalmazott –, így a kormányzattal a képzésekről kötött megállapodás az ország érdekeit is szolgálja.

Az együttműködés további fontos elemei közt szólt arról, hogy január 1-jétől a napidíj eddig 40 euróban meghatározott adómentes mértéke 60 euróra emelkedik. Emellett a nemzetközi fuvarozók az elektronikus útdíj külföldre eső részének 7,5 százalékát is leírhatják majd az iparűzési adóból – mondta.

Magyarországon ma 11 700 közúti fuvarozási vállalkozás működik mintegy 62 720 járművet üzemeltetve. A személyszállító vállalkozások száma meghaladja az 1500-at, és mintegy 15 ezer busz van forgalomban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.