Egyre súlyosabbak a kínai túltermelés következményei

Például cementből Kínában 2011-ben és 2012-ben annyit gyártottak, mint az USA-ban a 20. században.

MTI
2016. 02. 22. 10:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kamara legfrissebb jelentésének következtetése szerint az egyre súlyosbodó helyzetért elsősorban a helyi, tartományi protekcionizmus, a szabályozók gyenge érvényesítése, az alacsony nyersanyagárak, a helytelen irányba terelt beruházások, a szellemi tulajdonjogok nem megfelelő védelme és a nyereség helyett a piaci részesedés mértékét túlhangsúlyozó gyakorlat tehető felelőssé. Megjegyzik, az iparágak területi (földrajzi) felosztása erősíti a hely hatóságok érdekérvényesítési potenciálját, a környezetvédelmi, egészségügyi és biztonsági előírások végrehajtásában pedig jelentős hiányosságok mutatkoznak.

A jelentés nyolc ágazatot vett közelebbről górcső alá, ezek a nyersacél, az alumínium, a cement, a vegyipar, az olajfinomítás, a síküveggyártás, a hajógyártás és a papíripar. Wuttke ugyanakkor megjegyezte, azért csak ezeket vizsgálták, mert leginkább e területeken vannak az uniós vállalatoknak érdekeltségeik.

Kiemelte az acélipart, ahol a termelés jellemzően és rendkívüli mértékben elszakadt a piaci kereslettől. A kínai acéltermelés értéke több mint duplája a következő vezető acéltermelő országokénak, vagyis Japán, India, az Egyesült Államok és Oroszország együttes termelésének. Cementből Kínában 2011-ben és 2012-ben annyit gyártottak, mint az Egyesült Államok a 20. században.

A szakemberek szerint ha nem sikerül eredményesen fellépni az átalakulást gátló tényezők ellen, a Kínai Kommunista Párt által elhatározott és meghirdetett gazdasági reformfolyamat veszélybe kerül. Ezért a kamara letett az asztalra egy javaslatcsomagot is, amely közvetlen, illetve közvetett hatással lehet a megoldásra.

A kamara 2009-ben átfogó elemzést készített a jelenségről, amelyet be is mutattak a kínai illetékeseknek, ám az ügyben azóta vajmi keveset tettek – állapították meg az elemzők. Az új, „frissített” jelentés célja, hogy konkrét intézkedésekre ösztönözze a kínai gazdaságirányítást, megerősítse a gazdaság átstrukturálásának szándékában.

A kínai gazdaságot jól ismerő és tekintélyes elemzőként számon tartott Wuttke kiemelte, nem a hangsúlyok átrendezésére van szükség, hanem strukturális reformra.

Wuttke nem győzte ismételni, hogy a túltermelés révén hatalmas a pazarlás a gazdaságban. A költségeiket ugyanakkor a versenyképességük fenntartása érdekében csökkenteni kényszerülő vállalatok pedig nemcsak a munkabéreken spórolnak, hanem olyan költségeket is lefaragnak, amelyeknek a minőségi termelés és a környezet látja a kárát. Ezek közé tartoznak például a kutatás és fejlesztés forrásai.

A kínai ipar túltermelése globális kereskedelmi feszültségekhez vezet, hiszen az Európai Unió és az Egyesült Államok is viszonylag magas munkanélküliséggel kénytelen megküzdeni, ezért kénytelenek fellépni a túltermelés következtében piacra kerülő olcsó, esetenként dömpingáron érkező árukkal szemben, amelyek a foglalkoztatottak számának további csökkentéséhez, gyárbezárásokhoz vezethetnek.

Az EU–Kínai kamara elnöke utalt arra, hogy tavaly Kína 50 százalékkal növelte acéleladásait Európába. Ezzel egy időben a kínai befektetések mértéke körülbelül 30 százalékkal (20 milliárd dollárra) nőtt az EU-ban, Kínában viszont az uniós befektetések 20-25 százalékkal, 10 milliárd dollár alá csökkentek. Az EU üdvözli a kínai befektetéseket, de nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy közben Brüsszelben tömegek tüntetnek az olcsó kínai acél importja ellen.

Jörg Wuttke a Kína piacgazdasági státuszáról folyó aktuális vitával és azzal kapcsolatban, hogy az EU-tagországok hogyan viszonyulnak a kérdéshez, megjegyezte, amikor a közösség megosztott, mint jelenleg, nem nagy az esélye annak, hogy az Európai Parlament a státusz megadása mellett dönt. Nyilvánvaló tényként említette, hogy Kína nem piacgazdaság, de véleménye szerint nem ez lenne az elsődleges oka az elutasításnak, hiszen – fogalmazott –, Oroszország sem az, mégis megkapta.

Azt is hozzátette, hogy a dömpingeljárások a kétoldalú kereskedelem mindössze 2 százalékát érintik, tehát ez sem nyomós ok. Wuttke szerint a kérdésben politikai döntés fog születni, amit nagyban meghatároz majd az egyes iparágak, munkahelyek fenyegetettsége. Az európai döntéshozók emiatt ugyanis kényes helyzetben vannak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.