Takács Szabolcs kiemelte: március 1–8. között értékesítik a tavalyi árverésekről megmaradt földterületeket, összesen 5000 hektárt. Március második felében pedig az újonnan meghirdetett 4200 hektárnyi állami földre lehet majd licitálni. A területek között szántó, rét és legelő nagyjából azonos arányban szerepel.
Az árverezés szabályai változatlanok, a részvétel legfontosabb feltétele, hogy helyben lakó és földműves legyen, aki vásárolni kíván. Veszprémben három helyszínen lehet licitálni a regisztrációs díj befizetését követően, ezek a Budapest utca, a Kistó utca és a József Attila utca. Változás az előző évhez képest, hogy a regisztráció egy napon zajlik reggel nyolc és fél tíz között. Egy nap alatt tizenöt helyrajzi számot értékesítenek – közölte a kormánymegbízott. Takács Szabolcs emlékeztetett: a múlt évben csaknem ötezer hektárnyi állami területet árvereztek el.
Somogyban több mint 5500 hektár termőföld árverésével folytatódik a Földet a gazdáknak program márciusban – mondta a megyei kormánymegbízott Kaposváron.
Neszményi Zsolt sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy az 5519 hektár föld 328 ingatlant jelent, a kikiáltási ár összesen mintegy 4 milliárd 575 millió forint, a megyei átlagár 861 ezer forint hektáronként.
Az árveréseket négy részletben szervezik, licitálni március 1-7., 16-17., 21-25. között, továbbá 30-án lehet Kaposváron a Cseri majorban, a Guba Sándor utcában és a Fodor téren – tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra, hogy a regisztrációra ezúttal reggel nyolc órától az árverések megkezdéséig van lehetőség, napközben már nem.
A kormánymegbízott szólt arról, hogy az ingatlanok 87 százaléka szántó, a földrészletek többsége kis területű, a 328-ból 176 tíz hektár alatti, 128 tíz és 50 hektár között van, és mindössze 24 haladja meg az ötven hektárt.
A legnagyobb értékesítésre kínált földrészlet Somogyjádon található, területe 176 hektár, a kikiáltási ára több mint 146 millió forint – jegyezte meg.
Neszményi Zsolt a tavalyi árverésekről elmondta, hogy 592 ingatlant hirdettek meg, 172-re nem akadt vevő, ezen területeket a mostani árverés első körében adnák el.