Nem korbácsolják fel a piacot

Nem várható a kamatszint emelése az MNB kamatdöntő ülésén.

MTI
2016. 02. 21. 9:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hét legfontosabb eseménye, hogy kedden tartja soron következő, októberi kamatdöntő ülését a monetáris tanács, piaci elemzők egybehangzó véleménye szerint a testület tavaly szeptemberhez hasonlóan nem változtat az alapkamat 1,35 százalékos szintjén. A 2015. júliusi kamatdöntő ülés után Matolcsy György jegybankelnök bejelentette, hogy véget ért az alapkamat-csökkentési ciklus. Akkor azt is mondta, hogy az intézmény a következő években hosszan tartó, laza monetáris politikára rendezkedik be. Szakértők nem várnak kamatváltoztatást a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa február 23-ai ülésén, és úgy vélik, hogy a kamat a jövő év végéig marad a jelenlegi szinten.

Szintén kedden jelenik meg a tavalyi és a decemberi kiskereskedelmi forgalomról szóló második becslés. A decemberi 5,0 százalékos növekedéssel együtt 2015-ben a kiskereskedelmi forgalom 5,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, amikor 5,2 százalékos volt az éves forgalom bővülése. A naptárhatással korrigált adatok 4,5 százalékos decemberi és 5,6 százalékos egész éves növekedést mutatnak.

Szerdán a lakásépítések, építési engedélyek tavalyi 1–4. negyedévi adatait közli a KSH. A harmadik negyedévben 1574 lakás épült, 290-nel (5,6 százalékkal) kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában, a kiadott építési engedélyek száma 3035 volt, 97-tel (3,3 százalékkal) több a tavalyinál. Az év első kilenc hónapjában 4657 lakás épült, 9,5 százalékkal kevesebb, mint a múlt év első három negyedévében, a kiadott építési engedélyek száma viszont 24 százalékkal, 8616-ra nőtt.

Pénteken a foglalkoztatottság-munkanélküliség 2015. novemberi és 2016. januári adatát teszik közzé. Az előző három hónapban, a múlt év október–decemberében 281 ezer volt a munkanélküliek száma, 38 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, ezzel a munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal 6,2 százalékra csökkent. 2015 egészét tekintve átlagosan 308 ezer volt a munkanélküliek száma, 35 ezerrel kevesebb, mint 2014-ben. A munkanélküliségi ráta 6,8 százalékos értéke 0,9 százalékponttal volt alacsonyabb az előző évinél. A foglalkoztatottak száma elérte a 4,259 milliót 2015 negyedik negyedévében, és 118 ezerrel, 2,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A növekedéshez az elsődleges munkaerőpiac 58 ezer fővel járult hozzá, a közfoglalkoztatottak köre 54 ezer fővel bővült, miközben külföldi telephelyen 6 ezerrel dolgoztak többen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.