Orbán Ráhel szállodát vehet

Egerszalókon már kész tényként kezelik Orbán Viktor lányának érkezését.

MNO
2016. 02. 25. 13:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hotelt működtető Szalók Holding Zrt. stratégiai felszámolását négy évvel ezelőtt rendelték el. A közben folyamatosan működő négycsillagos, 200 szobás szállodát 9 milliárd forint plusz áfával hirdették meg. Ugyan pletykáltak ukrán befektetők érkezéséről, de az eladási pályázat lezárultáig, 2014 januárjáig senki nem jelentkezett – írja a 24.hu. Az ukrán érdekeltség elhalása után sokáig tényként kezelték, hogy Mészáros Lőrinc lesz a vevő, a portál is úgy értesült, hogy az üzletember elgondolkodott, hogy megvegye az egerszalóki szállót.

Időközben a Hvg.hu megtudta, hogy az Orbán-kormány központosítást tervez a turizmusban. A folyamat első lépcsője lehet, hogy Rogán Antal saját minisztériumának előterjesztését a turizmus iránt igencsak érdeklődő Orbán Ráhel és az országimázs számára oly fontos Andy Vajna társaságában ismertette. Nem is meglepő ezek után a 24.hu azon értesülése, miszerint a Szalók Holding Zrt. esetében már nem Mészáros Lőrinc a befutó, hanem a miniszterelnök lánya.

A portál megkereste Havasi Bertalant, a kormányfő sajtófőnökét a szállóval kapcsolatban, de válaszul csak annyit kaptak, hogy valószínűleg rossz helyre írtak. Mindenesetre a szálloda egyik alkalmazottja szerint már kész tényként kezelik Orbán Ráhel érkezését.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.