Mi egy esetről értesültünk, amikor a hatóságok leszerelték a rendszámot, azóta a sofőr felvette velünk a kapcsolatot. Sajnálatosnak tartjuk az esetet, mert az érintett hölgy mindenben meg akar felelni az elvárásoknak. Vállalkozói adószámmal rendelkezik, számlát ad az utakat követően, és a személyszállítói tanfolyamot is végzi. Ez volt a másodállása, így támogatta családját, biztosítottuk arról, hogy mindenben segítjük. Elsősorban jogi segítségre számíthat a helyzet értelmezésében. Célunk, hogy minél gyorsabban visszakaphassa a rendszámát, és újra használhassa az autóját – közölte lapunkkal az Uber azzal kapcsolatban, hogy hét végén kivonták az első sofőrjük kocsiját a forgalomból. Péntek óta él az a rendelet, amely alapján a személyszállítási szolgáltatást engedély nélkül végzők autóinak rendszámát levehetik az ellenőrzők.
Az Index.hu beszámolója szerint a BKK taxiszolgáltatás-ellenőrzési csoportjának munkatársai hívták az említett Uber-sofőrt a Mester utcába, onnan a reptérre vitették magukat. A sofőr ellen rendőrök intézkedtek, akik a BKK-val egyeztetve már várták őket a reptéren. Megállapították, hogy a sofőr taxiszolgáltatást végzett, amihez sem igazolványa, sem engedélye nem volt, valamint a kocsi sem felelt meg a rendeleti előírásoknak. Ezután bevonták a jármű forgalmi engedélyét, és levették a rendszámot. Az autós kapott egy hazáig szóló útvonalengedélyt, amellyel haza tudott menni, ezt az Uber is megerősítette lapunknak. A rendőrök eljárást kezdeményeztek a sofőr ellen, amelynek végén bírságot szabnak ki. Ha azt befizette, visszakaphatja a rendszámot. A fejlesztési minisztérium korábban azt közölte, hogy személyi és tárgyi feltételek hiánya esetén maximum 800 ezer forintos bírságot szabnak ki. Ebből 600 ezer lehet az engedély nélküli személyszállítás, és további 200 ezer, ha a sofőrnek nem volt adószáma.
Az Uber lapunkat arról tájékoztatta, hogy egy ügyvédi iroda segít majd az érintett sofőrnek az ügy értelmezésében és az esetleges eljárás során. Céljuk az, hogy minél gyorsabban visszakaphassa a rendszámát, és újra használhassa az autóját, befejezhesse a megkezdett tanfolyamot. Az online fuvarmegosztó cég sajtóosztálya hangsúlyozta, a rendszer továbbra is működik. A kollégáik a hét végén többször utaztak Uberrel, azt jelezték, hogy a sofőrök minden esetben egyéni vállalkozók voltak, számlát adtak, a tanfolyamot elvégezték, az autójukat pedig a közlekedési hatóság vizsgaállomásán levizsgáztatták. Mindezt a rendelet szerint. A Népszabadság szerint az Uber-alkalmazáson keresztül most már csak azok rendelhetnek autót maguknak, akik korábban regisztráltak a hálózatba, valószínűleg azért, hogy cég kiszűrje a hatóságok embereit. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre nem kaptunk választ a fuvarmegosztótól, de azt megírták, hogy egyetlen autós partner profiljának a törléséről sem tudnak, amit a pénteken életbe lépő rendelethez lehetne kötni.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság MTI-nek küldött közleménye szerint az Uber Hungary Kft. személyszállítási közvetői tevékenységet végez diszpécserszolgálattal, noha erre nincs engedélye, ezért megsérti a vonatkozó előírásokat. A hatóság tegnap megjegyezte azt is, hogy vét a szabályok ellen az a vállalkozás és gépkocsivezető is, aki személyszállítási feladatot fogad el és végez úgy, hogy nincs taxis tevékenységi engedélye az adott járműre. Tájékoztatásuk szerint a szolgáltatást igénybe vevő is megsérti az előírásokat, ha nem a rendeletben meghatározott előírásoknak megfelelő vállalkozás által nyújtott szolgáltatást vesz igénybe.
Az Uber még csütörtökön arról tájékoztatott, hogy a cég nem taxi, hanem egy technológiai rendszer, informatikai vállalkozás, olyan online piacteret üzemeltet, amelyen keresztül különböző jellegű szolgáltatások működnek.
Taxistársaság áll ki mellettük
Kampányt indít az Uber mellett a Green Taxi; az elektromos taxiflottával szolgáltató budapesti társaság kampányának üzenete, hogy az innováció a fejlődés záloga, így aki az innovatív megoldásokat erőszakkal próbálja ellehetetleníteni, az a fejlődésre mond nemet. A Nem mindenki irigy, aki sárga: adj teret az innovációnak elnevezésű, a közösségi felületeken futó kampánnyal azt szeretnék elérni, hogy az Uberről, illetve taxikról szóló vitában párbeszéd alakuljon ki – közölte zöld taxivállalat. A kampányban a Green Taxi villanydugó formájú szabadjelzőjét „Free Uber” felirattal látják el, ezzel demonstrálva a közösségi fuvarszervező által képviselt értékek mellett. (MTI)