Továbbra is tiltólistán a Közgép

A Fővárosi Törvényszék megváltoztatta az elsőfokú bíróság korábbi döntését a Győr-Gönyű-kikötőfejlesztés tenderével kapcsolatban.

Gyöngyösi Balázs
2016. 02. 25. 20:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Közbeszerzési Hatóság csütörtöki tájékoztatása szerint a Fővárosi Törvényszék jogerőre emelkedett végzésben megváltoztatta az elsőfokú bíróság korábbi döntését a Győr-Gönyű-kikötőfejlesztés tenderével kapcsolatban. Ez azt jelenti, hogy a lapunk tulajdonosi körébe tartozó Közgép Zrt. addig marad a közbeszerzésekből kizártak listáján, amíg nem születik jogerős döntés a hamis adatszolgáltatás ügyében. A közlemény szerint a törvényszék kimondta, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság elutasító határozatának végrehajtását nem lehet felfüggeszteni. Felidézték, hogy a Közgépet az ajánlatkérő Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság azért zárta ki három évre, mert szerintük a gönyűi tenderen az ajánlattevő hamis adatokat szolgáltatott. A társaság ezután előbb a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, majd pedig a bíróságon kérte a kizárás felfüggesztését. Az elsőfokú bíróság helyt adott a kérelemnek, a Közbeszerzési Döntőbizottság ezt a döntést ítélte jogsértőnek, és fellebbezéssel élt.

A közleményben Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke azzal indokolt, hogy értelmezhetetlen a végrehajtás felfüggesztése egy kérelem elutasításáról szóló határozattal szemben. A törvényszék ezt az álláspontot erősítette meg. A Közgép sorsa valójában akkor dől el, ha jogerős döntés születik arról, hogy szolgáltatott-e hamis adatot. Első fokon a cég megnyerte a pert, a másodfokú tárgyalás időpontja viszont egyelőre nem ismert.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.