Lemondott az Ericsson vezérigazgatója

A svéd távközlési óriáscég nem hozta a várt eredményeket.

MTI
2016. 07. 25. 12:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hans Vestberg lemondását hétfőn jelentette be a vállalat, helyét ideiglenesen Jan Frykhammar pénzügyi igazgató vette át. Az Ericsson vezetője már áprilisban célkeresztbe került, amikor a vártnál rosszabb első negyedéves eredményadatok miatt egy nap alatt 15 százalékot zuhant a cég részvényeinek árfolyama.

A második negyedéves eredményekről a múlt héten számolt be a vállalat, ezek szerint 24 százalékkal csökkent az Ericsson nyeresége a június végéig tartó három hónapban az egy évvel korábbihoz képest. A cég egyúttal további költségcsökkentést is bejelentett, elsősorban a kutatás-fejlesztési területen, valamint folytatja a létszámleépítést is. Az első fél évben a 166 ezerből 8 ezer munkavállalójától vált meg a stockholmi székhelyű cég.

A gyenge teljesítmény egyik oka, hogy csökkent az Ericsson által gyártott távközlési berendezések iránti világpiaci igény, mivel számos távközlési cég saját szélessávú hálózatot alakított ki. Hans Vestberg 2010 óta irányította a svéd távközlési óriást.

A cég részvényeinek árfolyama csaknem 4 százalékot erősödött hétfőn délelőtt a pénteki záráshoz képest a stockholmi tőzsdén.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.