A megállapodás veszélyeztetné hazánk szuverenitását

Több mint száz civil szervezet nyílt levélben fordult Szijjártó Péter miniszterhez.

MTI
2016. 09. 19. 11:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Greenpeace, a Magyar Biokultúra Szövetség, a Magyarországért Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Védegylet által kezdeményezett levelet, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-nek, több mint száz civil szervezet írta alá.

Az Európai Bizottság 2016. július 5-én terjesztette be az Európai Tanács elé az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezményt elfogadásra. Az egyezményről az EU kereskedelmi minisztereinek pénteki, informális tanácsülésén is tárgyalni fognak Pozsonyban – írták.

Az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény, amelyet trójai falóként használhatnak fel az amerikai és kanadai multinacionális cégek, hasonlóan veszélyes, mint az európai közvélemény ellenállása miatt már a vezető politikusok által is egyre kevésbé támogatott TTIP – fogalmaztak.

A szervezetek attól tartanak, hogy a CETA éppúgy a globális nagyvállalatok érdekeit szolgálja: szabad utat enged a génmódosított növényeknek, illetve az óriáscégeknek, melyek normál bírósági rendszeren kívül eső eljárásokban perelhetnék az egészséges környezetet és az állampolgárok jogait védő kormányokat.

A nyílt levélben a civil szervezetek arra is felhívják a figyelmet, hogy a CETA több szempontból ellentmond annak az országgyűlési határozatnak, amely a készülő szabadkereskedelmi egyezményekre határozott meg szigorú feltételeket.

Aggodalomra ad okot, hogy az Európai Bizottság javasolja az egyezmény ideiglenes hatályba léptetését, még a tagállami ratifikálási folyamat lezárulta előtt. Ennek következtében előállhat egy olyan helyzet, hogy a CETA alapján a kanadai cégek három éven belül akkor is beperelhetnek egyes európai kormányokat – akár Magyarországot is –, ha esetleg a végén egy tagállam vétója miatt mégsem lépne hatályba az egyezmény – írták.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.