Szinte kizárt, hogy az év végéig kiküldi valamennyi esedékes szemétszállítási számlát a nemzeti kukaholdingként emlegetett Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordinációs és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. mintegy 2,5 millió család részére, akik már hónapok óta az országszerte várják a csekkeket. Az állami cégnek ugyanis továbbra sincs saját számlázási rendszere. A bérszámlázás pedig, amit igyekszik kierőszakolni NHKV a zömében önkormányzati alapítású szemétszállító vállalatoktól, törvénysértő megoldás – nyilatkozta lapunknak a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. Gémesi György elmondta: az elszámolási gondok április eleje, vagyis a szemétszállítás államosításának a kezdete óta jelentkeznek, mert a nemzeti kukacég képtelen elvégezni a törvény által rá rótt számlázási feladatokat. Ezt a teendőt a társaság vélhetően az idén már nem is lesz képes ellátni, ami pedig azt jelenti: folyamatosan halmozódik a családok tartozása a kukacéggel szemben országszerte. Így az eddig felgyülemlett hozzávetőleg 13-15 milliárd forintos kintlevőség az év végére tízmilliárdos nagyságrenddel növekedhet. A számlakibocsátási gondok pedig ahhoz vezethetnek, hogy a családoknak egyszerre vagy egymáshoz közeli időpontokban kell majd kifizetniük több tízezer forint elmaradt szemétszállítási díjat.
Az önkormányzati vezető hozzátette: a kukavállalat először májusra, majd júliusra, legutóbb pedig augusztusra ígérte az ország valamennyi településén kukacsekkek kiküldését, de egyik vállalását sem teljesítette. A szemétszállítási társaságok pedig jelenleg bevétel híján abból az előlegből tartják fenn magukat, amit az NHKV-tól kapnak. Ám az állami kukavállalat adóforintokból származó forrásai sem tartanak ki örökké. Ebben a formában maga rendszer életképtelen és fenntarthatatlan – jegyezte meg a szakértő.
A számlázási gondok csak Budapestet nem érintik, mert a főváros egyelőre nem tartozik az állami kukavállalat felügyelete alá, de rövidesen változhat a helyzet. Az NHKV ugyanis igyekszik elvonni a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. bevételeit is, hogy részben abból finanszírozza a vidéken a rezsicsökkentés miatt a szemétszállítási társaságoknál keletkező tízmilliárdos nagyságrendű veszteségeket.















