Ennyit költenek a fogyatékkal élők jobb helyzetére

Vizsgálják a szociális farmok létrehozásának a feltételeit is.

MTI
2016. 09. 20. 18:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a fogyatékosságügyi tárcaközi bizottság keddi ülésén azt mondta: a nagy létszámú intézményekben élő fogyatékos emberek családiasabb környezetben élését lehetővé tevő kitagolási program folytatása mellett a kormány fel is akarja gyorsítani a folyamatot. A bizottság tagjai tájékoztatást kaptak az ezt szolgáló, a fogyatékossággal élőknek ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi helyek kiváltásáról szóló stratégia módosításának előterjesztéséről. Szó volt a budapesti tömegközlekedés helyzetéről és a közeljövőben tervezett beruházásokról is – közölték.

Mindemellett az ülésen meghallgatták a szociális farmok létrehozásának feltételeit vizsgáló, valamint a lakás és lakókörnyezet akadálymentesítésének támogatási rendszerét vizsgáló bizottsági munkacsoport jelentését is.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.