Véget vethet a jogdíjfasizmusnak az EU

Az EU arra kötelezné a nagy tartalommegosztó multikat, fizessenek több pénzt a zenészeknek, újságoknak.

Az újságok, médiaszolgáltatók pedig még rosszabb helyzetben vannak, mert a megosztásokból tulajdonképpen nem részesednek, miközben a nyomtatott lapok a halálukon vannak, és a minőségi sajtótermékeket megfojtja a profit utáni hajsza, ami ma még hangsúlyosabban felülír minden szakmaiságot.

A konkrét megvalósításról egyelőre szinte semmit sem tudni, ám, ahogy arról a brit közszolgálati BBC is írt, Brüsszel tervei szerint alapjaiban változtatná meg a mai állapotokat.

A várható gyakorlat úgy nézne ki, hogy a megosztóknak, így a Google tulajdonában lévő YouTube-nak, a Facebooknak vagy épp a zenére szakosodott Soundcloudnak is lényegesen többet kellene juttatniuk lejátszásonként az előadóknak, ahogy a zenei kiadók is részesülnének a kattintásokból. Így tehát az előbb említett petíció javaslatát figyelembe véve szabályoznák, hogy egy dal végighallgatásért mekkora fix összeget kell utalniuk az adott dal jogdíjaival rendelkező zenészeknek.

Közen a sajtótermékek is jogdíj-tulajdonossá lépnének elő. Így a cikkekért, sajtóvideókért, illetve egyéb multimédiás hírtartalmakért ugyanilyen pénzjuttatás járna a médiumoknak. Azaz például a Google News vagy a Yahoo News is fizethetne a szemlézett hírek után kattintásszám alapján. 

Az ügyben még a sokak által Magyarországon csak patás ördögként emlegetett Jean-Claude Juncker bizottsági elnök is megszólalt.

„Azt szeretném, hogy az újságírókat, a kiadókat, illetve a szépirodalmi művek alkotóit tisztességesen megfizessék a munkájukért, függetlenül attól, hogy nagy médiavállalatnál dolgoznak vagy épp a nappalijukban egy számítógépről. S mindegy, hogy ezt neten vagy épp fénymásológéppel teszik”

– szögezte le Juncker.

A közös uniós digitális piacért felelős bizottsági alelnök, Andrus Ansip szerint ha sikerül ennek mentén megújítani az unós jogdíjszabályokat, akkor sokkal könnyebb, átláthatóbb digitális környezet alakulhat ki, egyúttal az egészet napjaink elvárásaihoz igazítják, s azok profitálhatnak a szellemi javakból, akik előállították.

Carlo Perrone, az Európai Lapkiadók Szövetségének (ENPA) vezetője üdvözölte a bizottság tervét, amely szerinte nagyon fontos, történelmi lépés lehet. Ugyancsak lelkesedéssel fogadta az uniós fellépést az Egyesült Királyságban alkotásaikat megjelentető mintegy 120 ezer dal- és zeneszerző, valamint előadó érdekvédelmét, jogdíjügyeit intéző PRS for Music is. A szervezet igazgatója, Robert Ashcroft szerint az Európai Bizottság ezzel teljes jogi biztonságot teremtene. (Mondjuk az érdekes kérdés, hogy a brexit fényében egy ilyen szabályozás hogyan működne az amúgy a legnagyobbnak számító európai zenepiacon, Nagy-Britanniában – a szerk.)

Közben már azt is tudni vélik, nagyon sokan fognak a tervezet, illetve a fent vázolt gyakorlat ellen lobbizni Brüsszelben. (Az egész ügy egyébként összefügghet a nagy nemzetközi techóriások „egységes és fair” uniós adóztatásának nemrég felmelegített témájával – a szerk.)

A Google máris húzza a száját, ugyanis közleményében kijelentette:

„Úgy véljük, vannak sokkal jobb megoldások. Innováció és partnerség a siker kulcsa, nem pedig a pénzügyi segély vagy az egyoldalú diktátumok. Előbbivel lehet csak színes és fejlődőképes hírszolgáltató szektort üzemeltetni az EU-ban.”

A YouTube-ot is üzemeltető amerikai vállalat közben azt is aláhúzta, hogy 2007 óta 3 milliárd dollárt fizetett vissza a zeneiparnak.

A tervnek akadnak még fehér foltjai, problematikus pontjai. Így például az, hogy a hírek esetében sok kis blog – amelyek tartalmaik megosztásáért állítólag ugyanúgy pénzügyi juttatásban részesülnének – lehúzhatja a rolót, mert nem tudja megfizetni a megosztások utáni jogdíjakat. Ahogy egy blogra feltöltött családi nyaralásról készített videó is bajos lehet, ha mondjuk a felvétel alatt jogdíjköteles dal hallható.

A terveket az érvénybe lépésük előtt egyébként át kell vinni az Európai Parlamenten, illetve el kell fogadniuk a tagállami kormányoknak is. Az ellenlobbi mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobban lassítsa a folyamatot, és szkeptikus brüsszeli források szerint épp emiatt hosszú évekbe kerül, mire lesz belőle valami.

Ha azonban az itt ismertetett gyakorlat zöld jelzést kapna, azzal a zenei szcéna és a tönk szélén egyensúlyozó sajtópiac is csak jól járhatna.