Ha összejön, Thom Yorke, a Radiohead zenekar frontembere elégedetten csettinthet, mert a digitális világ egyáltalán nem lesz olyan „náci”, mint ahogy azt ő – a szerinte az előadóktól lenyúlt jogdíjak miatt – többször is hangoztatta, ha a YouTube videómegosztóról kérdezték.
Az Európai Bizottság előtt ugyanis egy olyan direktívatervezet fekszik, amely jobb világot ígérhet a szellemi javakat előállító művészek, zenészek, de a nyomtatott és netes lapok, illetve akár a bloggerek számára is. A brüsszeli elképzelés szerint a különféle tartalommegosztóknak (hír, videó és zene) sokkal többet kellene fizetniük a kulturális javakat előállítók részére, mint tették eddig.
Az egész ügyet egy június végi nyílt levél indította el, amelyben mintegy ezer előadó – köztük Lady Gaga, valamint a Coldplay zenekar – arra szólította fel az Európai Bizottságot, tegyen valamit a szellemi termékekből származó bevételek tisztességes elosztásáért, hogy az alkotók normális díjazásban részesüljenek produktumaikért. Azt követelték, állapítsanak meg egy konkrét összeget, amelyet egy zeneszám meghallgatása, a rákattintás után az adott jogtulajdonos megkap a megosztótól.
Ezt a petíciót egy újabb követte szeptember 1-jén, amelyet már 18 ezer európai, köztük 650 magyar szerző írt ugyancsak az Európai Bizottságnak. A jogdíjkérdés ilyen formában való rendezését az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület is támogatja.
A legnagyobb probléma ugyanis az, hogy a zenészek gyakorlatilag alig, a médiaszolgáltatások pedig tulajdonképpen semmit sem kaptak a tartalommegosztóktól, miközben azok a különféle, hanganyagok, dalok, videók és hírek elé, közé beszúrt hirdetésekből óriási pénzeket zsebelnek be.
Az előadók, zenekarok számára ez azért életbe vágó, mert miközben a fizikai hanghordozók – elsősorban a cd-k – eladása lenullázódott, manapság egyedül a koncertezésből tudnak forráshoz jutni, már ha abból is egyáltalán képesek rá. Óvatos becslések szerint is 1 százalékuk tud kizárólag az alkotóművészetből megélni.
S hiába ér el egy-egy előadó milliós nézettséget, a megosztók tulajdonképpen alamizsnát dobnak nekik belőle. Ezért hasonlította a nácikhoz a YouTube-ot többször is Yorke, szerinte az ilyen jellegű techmultik ugyanazt teszik, mint a Harmadik Birodalom, ellopják a művészek javait, és egy vagyont keresnek belőlük, nekik pedig fityiszt mutatnak.
Az újságok, médiaszolgáltatók pedig még rosszabb helyzetben vannak, mert a megosztásokból tulajdonképpen nem részesednek, miközben a nyomtatott lapok a halálukon vannak, és a minőségi sajtótermékeket megfojtja a profit utáni hajsza, ami ma még hangsúlyosabban felülír minden szakmaiságot.
A konkrét megvalósításról egyelőre szinte semmit sem tudni, ám, ahogy arról a brit közszolgálati BBC is írt, Brüsszel tervei szerint alapjaiban változtatná meg a mai állapotokat.
A várható gyakorlat úgy nézne ki, hogy a megosztóknak, így a Google tulajdonában lévő YouTube-nak, a Facebooknak vagy épp a zenére szakosodott Soundcloudnak is lényegesen többet kellene juttatniuk lejátszásonként az előadóknak, ahogy a zenei kiadók is részesülnének a kattintásokból. Így tehát az előbb említett petíció javaslatát figyelembe véve szabályoznák, hogy egy dal végighallgatásért mekkora fix összeget kell utalniuk az adott dal jogdíjaival rendelkező zenészeknek.
Közen a sajtótermékek is jogdíj-tulajdonossá lépnének elő. Így a cikkekért, sajtóvideókért, illetve egyéb multimédiás hírtartalmakért ugyanilyen pénzjuttatás járna a médiumoknak. Azaz például a Google News vagy a Yahoo News is fizethetne a szemlézett hírek után kattintásszám alapján.
Az ügyben még a sokak által Magyarországon csak patás ördögként emlegetett Jean-Claude Juncker bizottsági elnök is megszólalt.
„Azt szeretném, hogy az újságírókat, a kiadókat, illetve a szépirodalmi művek alkotóit tisztességesen megfizessék a munkájukért, függetlenül attól, hogy nagy médiavállalatnál dolgoznak vagy épp a nappalijukban egy számítógépről. S mindegy, hogy ezt neten vagy épp fénymásológéppel teszik”
– szögezte le Juncker.
A közös uniós digitális piacért felelős bizottsági alelnök, Andrus Ansip szerint ha sikerül ennek mentén megújítani az unós jogdíjszabályokat, akkor sokkal könnyebb, átláthatóbb digitális környezet alakulhat ki, egyúttal az egészet napjaink elvárásaihoz igazítják, s azok profitálhatnak a szellemi javakból, akik előállították.
Carlo Perrone, az Európai Lapkiadók Szövetségének (ENPA) vezetője üdvözölte a bizottság tervét, amely szerinte nagyon fontos, történelmi lépés lehet. Ugyancsak lelkesedéssel fogadta az uniós fellépést az Egyesült Királyságban alkotásaikat megjelentető mintegy 120 ezer dal- és zeneszerző, valamint előadó érdekvédelmét, jogdíjügyeit intéző PRS for Music is. A szervezet igazgatója, Robert Ashcroft szerint az Európai Bizottság ezzel teljes jogi biztonságot teremtene. (Mondjuk az érdekes kérdés, hogy a brexit fényében egy ilyen szabályozás hogyan működne az amúgy a legnagyobbnak számító európai zenepiacon, Nagy-Britanniában – a szerk.)
Közben már azt is tudni vélik, nagyon sokan fognak a tervezet, illetve a fent vázolt gyakorlat ellen lobbizni Brüsszelben. (Az egész ügy egyébként összefügghet a nagy nemzetközi techóriások „egységes és fair” uniós adóztatásának nemrég felmelegített témájával – a szerk.)
A Google máris húzza a száját, ugyanis közleményében kijelentette:
„Úgy véljük, vannak sokkal jobb megoldások. Innováció és partnerség a siker kulcsa, nem pedig a pénzügyi segély vagy az egyoldalú diktátumok. Előbbivel lehet csak színes és fejlődőképes hírszolgáltató szektort üzemeltetni az EU-ban.”
A YouTube-ot is üzemeltető amerikai vállalat közben azt is aláhúzta, hogy 2007 óta 3 milliárd dollárt fizetett vissza a zeneiparnak.
A tervnek akadnak még fehér foltjai, problematikus pontjai. Így például az, hogy a hírek esetében sok kis blog – amelyek tartalmaik megosztásáért állítólag ugyanúgy pénzügyi juttatásban részesülnének – lehúzhatja a rolót, mert nem tudja megfizetni a megosztások utáni jogdíjakat. Ahogy egy blogra feltöltött családi nyaralásról készített videó is bajos lehet, ha mondjuk a felvétel alatt jogdíjköteles dal hallható.
A terveket az érvénybe lépésük előtt egyébként át kell vinni az Európai Parlamenten, illetve el kell fogadniuk a tagállami kormányoknak is. Az ellenlobbi mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobban lassítsa a folyamatot, és szkeptikus brüsszeli források szerint épp emiatt hosszú évekbe kerül, mire lesz belőle valami.
Ha azonban az itt ismertetett gyakorlat zöld jelzést kapna, azzal a zenei szcéna és a tönk szélén egyensúlyozó sajtópiac is csak jól járhatna.
