Hangsúlyozta: a nemzeti kincsnek számító erdők esetében évtizedekben kell gondolkodni, a stratégiában tizenöt évre terveznek. Az erdőtelepítésre mintegy 50 milliárd forint fordítható a következő négy-öt évben, ebből 20-25 ezer hektárnyi erdő telepítése valósulhat meg – mondta. A növekedés korábban is jelentős volt, az utóbbi nyolc-tíz évben 50 ezer hektárral nőtt Magyarország erdőterülete.
Az erdőstratégia szerint az egymillió hektárnyi állami erdővagyon nem forgalomképes, törvények által védett, nem elidegeníthető közvagyon, a cél az erőterületek növelése.
Szólt arról is, hogy a jövő év őszén újra lesz Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK). Több mint ezer kiállítóra és százezres látogatószámra számítanak a magyar mezőgazdaság eredményeit felvonultató seregszemlén. Az OMÉK díszvendége Japán lesz.