Milliárdokat hagynak veszni a lottónyertesek

Helyesen tippelnek, mégsem rohannak a pénzért.

MNO
2016. 10. 31. 14:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Többnyire a kisebb nyereményeket nem veszik fel a lottózók, de akadt már olyan is, amikor százmilliós pénzt nem vettek fel – számolt be róla a Magyar Idők.

Eközben egyre nagyobb összegeket nyernek el a Szerencsejáték Zrt.-től a helyesen tippelők. Miközben 2013-ban még 140 milliárd körül volt a nyeremények együttes összege, addig ez a pénz tavaly már a 200 milliárdot is elérte. A legjövedelmezőbb a sportfogadás volt: a Tippmixből és a Tippmixpróból együttesen majdnem százmilliárd befolyt a szerencséseknek. A sorsjegyek ötvenmilliárdot hoztak a kaparóknak, míg az ötös lottó 21 milliárdot fialt.

Viszont sok pénzt így sem vesznek fel a szerencsések. Tavaly körülbelül kétmilliárdért nem jelentkeztek, míg előző évben másfél milliárdot „nem kértek” a nyertesek. A fel nem vett pénzek a 4,5 milliárdot is elérték az elmúlt három évben. Igaz, egy idő után az ember kénytelen lemondani pénzéről: a sorsolás napját követően kilencven napon belül lehet jelentkezni a nyereményekért. Inkább a kisebb összegek maradnak benn, de néhány éve volt már olyan is, hogy az ötös lottó játékosa 430 millió forintot hagyott veszni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.