Rengeteg embert kirúghatnak az OEP-től

Százhuszonöt év működés után szűnik meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztár.

MNO
2016. 10. 31. 10:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vártnál jóval több munkatársat elküldhetnek az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP) – közölte a Népszava. A 125 éve működő intézmény így a legnagyobb vesztese lehet a központi intézmények bürokráciacsökkentésének, jegyezte meg a lap.

Korábban a kormány tervei közt húszszázalékos költségmegtakarítás szerepelt, de Balog Zoltán október 14-ei tájékoztatójából kiderült: jóval kisebb létszámban gondolkoznak az adott területen, mint korábban sejteni lehetett. Akár harminc-, sőt negyvenszázalékos leépítés is jöhet ugyanis.

Jelenleg 1207 fő az OEP létszáma, közülük pedig 719-en vannak a területi hivatalokban. Több helyütt viszont megfelezhetik ezt a számot az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés szerint. A központi és területi rendszertől januártól több mint háromszáz, augusztus végétől pedig száz embert küldenek még el, ez pedig így már több mint harmincszázalékos leépítés.

Ha a vidéki munkatársakat is elküldik, azzal viszont már a biztosító ellenőrző funkcióját számolják fel – mondta el a Népszavának a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Taskovics István. Főleg ellenőrzéseket végző orvosok, illetve gyógyszerészek dolgoznak a területi kirendeltségeken. Taskovics kifejtette továbbá: idén év eleje óta már 112-en önként távoztak az OEP-től az átszervezések hírére. Az ő helyüket nem is töltötték be.

Azoknak, akiknek idén év végéig tart a megbízatásuk, október 28-áig el kellett volna postázni a felmondásról szóló levelet, de Taskovicsék nem kaptak olyan információt, hogy az értesítések kiküldését megkezdték volna.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.