Románia feltételhez köti a CETA-t

A románok azt szeretnék, ha Kanada eltörölné a román állampolgárokkal szembeni vízumkényszert.

MTI
2016. 10. 19. 16:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szóvivő felidézte: Románia jelentős erőfeszítéseket tett a vízumkényszer feloldása érdekében, az elmúlt hónapokban kétszer is tárgyalt erről a román és a kanadai kormányfő, s ezeken a tárgyalásokon rögzítették a vízumkényszer feloldásának egyes lépéseit.

„Románia ebben a pillanatban úgy látja, hogy a vízumkényszer feloldásához már csak egy politikai döntés szükséges (Kanada részéről). Valamennyi szükséges technikai lépés megtörtént (Románia részéről), és amíg ebben a kérdésben nem tudunk megegyezni, addig Románia nem tekinthet el azoktól a fenntartásoktól, amelyeket a CETA-egyezménnyel kapcsolatban megfogalmazott” – idézte a Mediafax hírügynökség a szóvivőt.

A szóvivő hozzátette, hasonló álláspontot képvisel Bulgária is.

Korábban meg nem nevezett kormányzati források arról tájékoztatták a Mediafax hírügynökséget, hogy Románia reményei szerint a kanadai kormány kijelöli a vízumkényszer feloldásának 2017-es időpontját. A meg nem nevezett román kormányforrás szerint jelenleg a vízummentesség bevezetése ütemtervéről folynak tárgyalások a két ország között.

Az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) aláírását eredetileg a jövő hétre tervezték.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.