Belga légitársaságot vásárol a Lufthansa

Csütörtöktől 100 százalékban a német cégé lesz a Brussels Airlines.

MTI
2016. 12. 14. 11:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Lufthansa eddig is kisebbségi tulajdonosa volt a légitársaságnak: 2008-ban szerzett 45 százalékos tulajdonrészt. Csütörtökön a maradék 55 százalék megvásárlásáról szóló megállapodást írják alá. A napilap birtokába jutott információk szerint a Lufthansa 2,6 millió eurót (806 millió forintot) fizet a belga társaságért. Az összeget a légitársaság szóvivője nem kívánta megerősíteni.

A tájékoztatás szerint a német cég új repülőgépekkel fejlesztené, további tengeren túli és rövid távú, fapados járatok indításával tenné gazdaságosabbá a belga leányvállalatot.

A brüsszeli központú Brussels Airlinest 2005-ben alapították, anyagi nehézségek miatt adta el tulajdonrészének közel felét a németeknek. A légitársaság 49 repülőgéppel rendelkezik, 3400 alkalmazottja van és 62 célállományra, mintegy 5,8 millió utast szállít évente.

A légitársaság a felvásárlást követően még legalább két évig használja majd a Brussels Airlines nevet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.