Drágább lett a burgonya

A gabonafélék ára azonban 12 százalékkal csökkent.

MTI
2016. 12. 15. 9:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly októberhez képest a gabonafélék ára 12 százalékkal csökkent, a csoport mindkét fő termékének az ára esett: a búzáé 15, a kukoricáé 11 százalékkal. A gyümölcsök ára 11, a zöldségféléké 10 százalékkal csökkent, a burgonya ára 3,1 százalékkal nőtt.

Az élő állatok termelőiár-szintje 2,2, az állati termékeké 3,6 százalékkal emelkedett októberben éves bázison. A tej felvásárlási ára július óta nő, októberben 79 forint/liter volt, ami 2015 októberéhez képest 1,4 százalékos növekedést jelent.

A vágósertés ára 11 százalékkal nőtt egy év alatt, de szeptemberhez képest 25 forinttal csökkent kilogrammonként, így októberben 390 forint/kilogramm volt.

Az év első tíz hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 2,3 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbi szinttől, ezen belül a növényi termékek ára 2,4, az élő állatok és állati termékeké 2,1 százalékkal csökkent.

Január–októberben a zöldségfélék ára 2,5, a gyümölcsöké 3,2 százalékkal csökkent, a vágósertésé 2,0 százalékkal nőtt a 2015 első tíz havival összevetve.

A tej árának az elmúlt hónapokban történt növekedése nem tudta kompenzálni az év eleji mérséklődését, így az az év első 10 hónapjában 9,2 százalékkal csökkent.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.