Vámos György, a szervezet főtitkára az MTI kérdésére elmondta: decemberben a teljes kiskereskedelmi forgalom öt százalékkal nőhet a tavaly decemberihez képest, de nem zárható ki nagyobb emelkedés sem. A decemberi bolti költés 50 milliárd forinttal túllépheti az előző évit, és így meghaladhatja az 1000 milliárd forintot.
Az OKSZ előrejelzése szerint a legnagyobb arányban, nyolc százalékkal az iparcikkek forgalma bővül majd.
Az előzetes becslések szerint az ünnepi asztalra valókra, valamint az ajándékokra egyaránt 90-90 milliárd forintot költenek majd a vásárlók, az év végi ünnepekre így összesen legalább 180 milliárd forintot fordítanak.
Az ajándékok köre lényegesen nem változik, a leggyakrabban továbbra is játékokat, könyveket, műszaki cikkeket, számítástechnikai és elektronikai termékeket, ruhaféléket, illatszereket, illetve háztartási felszereléseket vesznek ajándékba a hazai vásárlók. Egy-egy árucsoporton belül az ünnepekre időzített újdonságokból ugrik meg leginkább az ajándékvásárlás.
A Tesco-Global Áruházak Zrt. az MTI megkeresésére közölte: a karácsonyi időszakban szinte minden termékkategória iránt jelentősen megnő a kereslet, beleértve a nem élelmiszer jellegű termékeket is. Vannak napok, amikor egy átlagos időszakhoz képest akár kétszer akkora a forgalom, különösen igaz ez a karácsony előtti utolsó napokra.
A Tesco november közepétől fokozatosan emelkedő forgalmat tapasztal, amely várakozásai szerint a karácsonyig hátralévő napokban tovább erősödik. Úgy látja, hogy folytatódik az a trend, amely szerint egyre többen hagyják a vásárlásaik egy részét az utolsó napokra.
A társaság tájékoztatása szerint a Tesco belföldi értékesítésének nettó árbevétele a 2014–15-ös pénzügyi évben (2014. március 1. és 2015. február 28. között) 605,8 milliárd forint, a 2015/16-os pénzügyi évben (2015. március 1. és 2016. február 29. között) 607,7 milliárd forint volt. A Tesco 207 magyarországi áruházában hetente átlagosan hárommillió vásárlót szolgál ki.
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. szintén azt tapasztalja, hogy sokan az utolsó napokig halasztják a vásárlásokat. Általában a december, ezen belül pedig az ünnepet megelőző egy-két hét a vásárlási csúcsidőszak.
A társaság novemberben és decemberben is a forgalom növekedésére számít, de ennek arányáról pontos prognózist előre nehéz adni – közölték az MTI érdeklődésére.
A vállalat 2014-ben 473,7, míg 2015-ben 488,2 milliárd forintos forgalmat realizált. Magyarországon 32 Interspar hipermarket, 345 Spar szupermarket és 116 franchise üzlet működik a Spar logója alatt.
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. szerint is az év utolsó két hónapjában jellemzően nagyobb a forgalom, mint az év korábbi hónapjaiban, a november–decemberi időszak az éves forgalom csaknem ötödét teszi ki. A december önmagában az éves forgalom 10 százalékát adja, az ünnepi időszakban általában nagyságrendileg 20 százalékkal nagyobb a forgalom, mint a korábbi hónapokban.
A társaság várakozásai szerint az idén novemberről decemberre a forgalombővülés néhány százalékponttal magasabb lesz a múlt év hasonló időszakának növekedési üteménél.
Az Aldi az MTI-vel azt közölte: 2014-es forgalma 89 milliárd forint volt, egy évvel később, 2015-ben ez az érték csaknem 20 százalékkal volt magasabb, és elérte a 107 milliárd forintot. Az idei, 2016. évre az áruházlánc a tavalyihoz hasonló mértékű növekedéssel számol.
Az Auchan Magyarország Kft. szintén azt emelte ki, hogy november–decemberben erősödik a forgalom, és megnő a vásárlások értéke is. Sok, kifejezetten az ünnepekhez köthető nem élelmiszer terméket is vásárolnak ilyenkor a vevők. A játék és a kis háztartási gépek forgalmában egyértelműen december a legfontosabb hónap. A játékok éves forgalmának felét novemberben és decemberben bonyolítja le az Auchan, a kis háztartási gépeknél az éves forgalom negyedét ekkor realizálják. Magyarországon a társaság 19 áruházat és 18 töltőállomást üzemeltet.