Kevés a dolgozó a karácsonyi rohamra

Miközben jóval többet vásárolunk, mint tavaly.

MTI
2016. 12. 12. 5:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legfrissebb tapasztalatok szerint ezüstvasárnap nőtt a hipermarketek, a plázák, az iparcikküzletek és az utcai adventi vásárok forgalma az előző évhez képest: a legnagyobb forgalmú Tescónál például a decemberre szóló központi árurendelés mennyisége másfél-kétszerese volt a tavalyinak mind a friss áruk, mind a tartós fogyasztási cikkek vagy az ajándéknak megfelelő termékek körében.

Miközben az egy héttel ezelőtti, bronzvasárnapi hétvégére 4-5 százalékos általános növekedést jelzett az eladásokban az egy évvel korábbi időszakhoz képest az Országos Kereskedelmi Szövetség. Vámos György, a szövetség főtitkára közölte: már november második felében is meghaladta a boltok értékesítése a tavalyi forgalmat. Becslései szerint a teljes kiskereskedelmi forgalom decemberben akár ötvenmilliárd forinttal túllépheti a múlt évit, az eladások ezzel meghaladhatják az ezermilliárd forintot.

Az év során fellángolt munkaerőhiány éles helyzeteket teremt a decemberi csúcsidőszakban – írták. Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke a Magyar Időknek elmondta, több helyen az irodai dolgozókat, más feladatkörökben alkalmazott munkavállalókat csoportosítottak át a vásárlók kiszolgálására, és egyes áruházakban fennakadásokat okoz a létszámhiány.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.