Pálya még nincs, de Ferihegyre járó motorvonatokat vesz a MÁV

150 milliárd forint uniós támogatást szánunk a 40 darab 600 utas szállítására alkalmas szerelvényekre.

MTI
2016. 12. 12. 5:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezek az új vonatok mennek majd a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is a tervek szerint, de sok más vonalon is járhatnak majd. 

A kiírás nem szabja meg, hogy egyszintes vagy emeletes járművekkel pályázhatnak a gyártók. Elméletileg mindkét megoldás megvalósítható, hiszen ha a jelenleg használt FLIRT motorvonatokból hármat egymás után kapcsolnak, akkor azon legalább 600 ülőhely lesz. Ugyanakkor Csépke András, a MÁV-Start vezérigazgatója a lapnak úgy fogalmazott, hogy mindenképp megéri emeletes járműveket beszerezni, mert azoknak az egy ülőhelyre jutó tömege mintegy húsz százalékkal, az élettartamköltsége pedig csaknem ötven százalékkal alacsonyabb a hagyományos szerelvényekénél, így olcsóbb a fenntartásuk. A MÁV-Startnak az elővárosi forgalomban csúcsidőben 380-460 ülőhelyet kell biztosítania egy-egy szerelvényen.

A piaci várakozásokhoz képest hónapokkal később, december 5-én született meg a pályázati felhívás az elővárosi motorvonatokra, míg az ajánlatok benyújtására alig több mint egy hónap jut, a határidő 2017. január 13. Az Alstomtól a Bombardier-n és a Stadleren át a Siemensig várhatóan minden nagyobb iparági szereplő indul – írták.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.