Üzletasszony a Domonkos-rendből

Van közgazdaságtan, amely nem gátlástalan érdekérvényesítőként láttatja az embereket. Interjú Baritz Saroltával.

– Hogyan állhat helyt a hívő ember a profit világában?
– A profit nem végső cél, hanem eszköz. Aki vállalkozást vezet, annak nem a profitban mint végső célban kell gondolkodnia, hanem valamilyen értékes irányultságban. Ez több minden lehet. Például környezetbarát termelés, társadalmi célkitűzés. A profit ehhez lehet eszköz. Nem maximalizálni, hanem optimalizálni kell a cél érdekében. Vannak cégek, cégvezetők, professzorok, tanárok, amelyek/akik ebben az irányban gondolkoznak. Így teszünk mi is a Ketegnél. A Keteg-program a Sapientia főiskola keretein belül négyéves képzést tesz lehetővé Keresztény társadalmi elvek a gazdaságban címen. A képzés mostanra a Corvinuson is népszerűvé vált, 180 ember veszi fel félévente a választható tantárgyainkat, de más felsőoktatási intézményekben is tanítom a tudományosan megalapozott erkölcsi alapú keresztény közgazdaságtant. 

– Ha már az üzletről is beszélünk: mit profitálhatnak a hallgatók egy ilyen képzésből?
– A résztvevők legnagyobb haszna, hogy a szemléletük megváltozik. Mivel posztgraduális képzést nyújtunk, a legtöbb hallgatónk a munka világából érkezik, elsősorban a gazdasági területről, bár van köztük polgármester és szerzetes is. Azzal a vággyal jönnek közénk, hogy ami hiányzik a munkahelyükön, azt megkapják tőlünk. A négy félév után általában úgy állnak fel, hogy átformálódik a szemléletük. Volt, aki emiatt otthagyta a munkahelyét, és saját vállalkozást alapított, és olyan is, aki más lelkülettel folytatta ugyanazt a munkát.

– A legtöbbször a multikat kárhoztatjuk, pedig mi magunk is megszoktuk, hogy pénzért mindent megkapunk, bármit eldobhatunk. A fogyasztás iránti igényünk szinte korlátlan.
– Éppen ezért kell előtérbe helyeznünk a kétszáz éve ismert „emberközpontú gazdaság” irányzatot. Ennek lényegét Antonio Genovesi írja le az Értekezések a kereskedelemről, avagy a polgári gazdaságról című könyvében, amelyet épp most jelentettünk meg magyarul. Az egyház társadalmi tanítása is azt fejti ki, hogy az ember a gazdaság alanya, és nem erőforrása, fogyasztója. Az ember nem csupán homo oeconomicus, hanem már Arisztotelész szerint is test és lélek egysége. Az emberközpontú felfogás szerint az ember az elsődleges tényező, aki képes megváltoztatni a struktúrát. Az ember erkölcsi lény, és amilyen az értékrendje, olyan a ráépülő gazdasági rend is. Ha a mostani haszonközpontú paradigmában a haszon a legfőbb cél, és az ember ebben csak eszköz, akkor a rendszer bedarálhatja őt. A gazdaság a maga célját akarja elérni, ez a haszon maximalizálása. Az emberközpontú paradigmában az ember a gazdaság alanya, és így a marketingstruktúrák is a szolgálatába állnak, megszelídülnek, eszközzé válnak. Az erkölcsi értékek egy ilyen szemléletben képesek hatni a pénzgazdálkodásra, a tőkével való bánásmódra, a profit szemléletére. A pénz ebben a rendszerben a jó kategóriájába tartozik, nem mint végső cél, hanem mint eszköz.

– Nem lehet, hogy ön hivatalból optimista? Tényleg átformálható ebben a szellemben a közgondolkodás és a közgazdaságtan?
– A paradigmaváltások mindig valamilyen váratlan esemény mentén születnek. Nagyon kedvelem a káoszelméletet, amely azt mondja, hogy az új információk nem lineárisan terjednek. Kedvelem Barabási Albert László hálózatelméletét is, ami többek közt azt is megfogalmazza: az új dolgok csomópontok mentén jönnek létre. Mi sem lineárisan gondolkodunk. Láttam egy nagyon érdekes filmet. Egy tengerparti strandon egy fürdőruhás ember egyszer csak elkezd táncolni a víz szélénél. Addig táncol, amíg egy másik is beáll mellé, majd végül az egész strand együtt ropja. Hogy ez így alakult, nem az első emberen múlt, hanem a másodikon, aki követni merte. A mi történetünk is nagyon izgalmas. Bár nem tudom a végét, és nem mondom, hogy három év múlva mindenki erényetikai módon gondolkodik majd. De érdemes csinálnunk. Jézus Krisztusnak is csak tizenkét tanítványa volt. Nem nagy létszám.

– A sok szép elv mellett mit tegyen a vállalkozó, aki napi üzleti ügyekkel foglalkozik, a konkurenciával küzd, és talpon kell maradnia?
– Elsődlegesen szilárd értékrenddel kell bírnia. Ne az legyen a célkitűzése, hogy még többet és többet keressen, hanem hogy próbáljon megvalósítani egy ötletet, találja meg a megfelelő embereket, társakat, és igyekezzen nekik és a környezetének is jót tenni. Ha ez a cél megvan, legyen helyes értékrendje, ami megtartja ebben a szemléletben. És persze mindehhez legyen meg a szakértelme is, szüksége lesz ügyességre, vállalkozói vénára. Mindezekkel együtt meg tud maradni. Lehet sikeres egy cég erkölcsösen is.

– Miért olyan fontos, hogy Antonio Genovesi könyve magyarul is megjelent?
– A Keteg Alapítvány és a Domonkos-rend közös vállalkozása volt a kötet megjelentetése. A XVIII. században, amikor az Adam Smith nevével fémjelzett politikai gazdaságtan elindult – és lett a ma is érvényben lévő, főáramú közgazdaságtani gondolkodás kiindulópontja –, létezett egy másik paradigma is, amelyet civil gazdaságnak nevezünk.

– Csak elméletben létezett?
– Nem. Európa latin nyelvű területein a gyakorlatban is. Ez az időszak a polgárosodás kora volt, a folyamat elindult az angolszász és a latin világban is. Csakhogy Genovesi másképp gondolkodott, mint Adam Smith. A kapitalizmus a maga kiteljesedett formájában az angolszász világban alakult ki, ott született meg ennek következményeként a burzsoá polgár, akit később Marx és Engels meg akart semmisíteni, és a kizsákmányolás legfőbb okává tett. A XX. században az angolszász rendszer élt tovább a modern polgári közgazdaságtan neve alatt, amelynek két legismertebb figurája John Maynard Keynes és Milton Friedman. Ők a neoliberális vonal képviselői, ugyanakkor őket nevezi a klasszikus közgazdaságtan modern polgári közgazdászoknak. Ehhez képest Genovesi is polgárokról beszél, de a polgárság civil, „citizen” értelmezéséről. Ők az állampolgárok, a városlakók, akiknek jellemzője, hogy erényesek, és tevékeny életet élnek erkölcsi alapon. Míg Adam Smithnél a polgár lényege a vagyonosodás volt, addig Genovesi a polgárok alatt a szakmák művelőit értette. Az önállósult, vállalkozó szakmabelieket. Ez a megközelítés inkább utal vissza az arisztotelészi városállam fogalmára. A polgár tehát másképp fest Adam Smith és Genovesi értelmezésében. Ezért hívjuk Genovesi közgazdaságtanát civil közgazdaságtannak, amelynek lényege, hogy a gazdaság fő célja a közjóllét elérése, amely nem más, mint az emberi boldogság és a kiteljesedés. Az egyház társadalmi tanítása közjónak nevezi ezt a fő gazdasági célt. A gazdaság legfőbb ágensei az erényes emberek, ami ismét a görög mintára, valamint a középkori keresztény gazdasági felfogásra utal vissza.

– Ha jól működött, miért nem élhetett tovább ez a paradigma?
– Azért, mert a kapitalizmus kialakulása és az ahhoz kötődő gazdasági gondolkodás az angolszász világból vált dominánssá, bár Adam Smith eredeti gondolatai már alig ismerhetők fel.  Az igazi szakadék nem az erényetikai és a smithi irányzat közt húzódik, hanem e kettő és a marxizmus közt. Az erényetikai gazdasági felfogás nem kioltja, hanem helyreteszi a klasszikus közgazdaságtan rendszerét. Egy példával megvilágítva: üzleti tárgyalás alkalmával nyugodtan képviselhetem a saját érdekeimet, de a partneremét is figyelembe kell vennem. Ebben az esetben jön létre az a nyer-nyer helyzet, amely a játékelmélet megközelítése szerint is többet hoz összességében, mint a nyer-veszít séma. Az erkölcsökkel itatjuk át a szűkebb értelemben vett haszonelvű helyzeteket.

– Jelen van a keresztény gondolkodás olyan mértékben a társadalomban, hogy ezek az elvek hatni tudjanak?
– Azt mondanám erre, hogy a feltétel nélküli adás nem csupán keresztények sajátja, benne van az emberi természetben. Aquinói Szent Tamás szerint az ember egyik alapvető jellemzője a hajlam a társas létre. Azt a felismerést, hogy az egyén a másik emberben tud kiteljesedni, nem a kereszténységhez kötném. Hanem általában az emberhez. Erre elvben és potenciálisan minden ember képes, de a keresztények, értékrendjüknél fogva, nagyobb eséllyel tudják megvalósítani.

– Valóban nem kötnénk feltételekhez a másik felé irányuló tetteinket?
– Az ember igenis képes feltétel nélkül adni, úgy, hogy nem vár cserébe semmit. Működik ez a barátságokban, a házasságban, a keresztény közösségekben. Jézus is így cselekedett, feltétel nélkül adta oda az életét az emberek üdvösségéért. A haszonelvűség mozgatórugója, hogy cserébe vár valamit. Ezért egészen más az erényetika paradigmája.

– Azt gondolnánk, hogy már egészen kiskorunktól valamit remélve teszünk meg dolgokat. Ezek szerint mégsem?
– Az emberi motivációk lehetnek külsők és belsők. A külsők közé tartozik a dicséret, a büntetés, a pénz, a hatalom, a hírnév. Ezek a motivációk nem olyan erősek, mint a belsők: az alkotás, az emberi kiteljesedés, a boldogság megtalálása, a hozzá vezető küzdelem, a tanulás. Ha belső motivációból teszek valamit, az hoz igazi boldogságot, akkor fogok kiteljesedett életet élni. A belső motiváció nem a haszonért cselekszik, hanem az önértékért. Ehhez kapcsolódik az ember szabadsága is. Az, hogy szabad tud lenni valamitől. Például a szokásaitól, a mohóságától, a bűnöktől. Egy szabad ember tud belső motivációkból cselekedni, és ha ez így van, már nem a haszonelvűség mezsgyéjén jár. Az ilyen ember a homo reciprocans, aki felváltja a homo oeconomicust.

– A pénz több helyen felbukkan a Szentírásban is.
– A Szentírásból nem lehet tényleges gazdasági tanítást kiolvasni. A pénz Jézus számára is eszköz volt. A mammont említi, ami nem léphet az Isten helyébe. Ez a végső célként felfogott profitmaximalizálás szentírási megfogalmazása.

– Akkor tehát boldogít a pénz?
– A pénz az én értelmezésemben a szolgák szolgája, és az a legfontosabb, hogy ne tapadjunk hozzá. Ne akarjuk mohón felhalmozni, tudjunk szabadok lenni tőle. Kezeljük eszközként. A boldogságkutatások is arra az eredményre jutottak, hogy az anyagi javak csak egy szintig növelik az elégedettség érzését. Felhalmozásuk során egy bizonyos pont után már a neurózis és a depresszió növekszik. Az anyagi javak tehát nem minden határon túl boldogítanak. Boldoggá az arisztotelészi értelemben vett emberi kiteljesedés tesz. Az, hogy az ember tökéletesebbé, értékesebbé válik élete során, ha értelmes célt követ.