Béremelést követelnek a vízügynél

Idén eddig 114 ember mondott fel.

MN
2017. 06. 01. 6:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem jutottak még hozzá a beígért fizetésemeléshez a vízügyi igazgatóságok dolgozói, habár Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter egy március végi Kormányinfón azt közölte: a kabinet megállapodott az állami bérfelzárkóztatási program kiterjesztéséről a vízügyi dolgozók részére – írja a Magyar Idők.

Tarró Péter, a Környezetvédelmi és Vízügyi Országos Szakszervezet elnöke a lapnak elmondta, jelentős bérfelzárkóztatásra lenne szükség az Országos Vízügyi Főigazgatóság mind a tizenkét igazgatóságán annak érdekében, hogy a dolgozók ne hagyják el az ágazatot. Hozzátette: a bérfeszültség olyan jelentős, hogy idén eddig 114 fő mondott fel. Ennek oka, hogy a megközelítőleg 4000 dolgozó 70 százaléka szakmunkás-bérminimumért dolgozik, miközben jelentős részük egyetemi diplomával rendelkező mérnök.

Felidézte: 2007 óta minden, a közalkalmazottakat érintő bérrendezés elkerülte az ágazatot. A területi vízügyi igazgatóságok fenntartója 2012 óta a Belügyminisztérium, ahol korábban a szakszervezet kérdésére azt közölték, a rendvédelmi dolgozók fizetésfelzárkóztatását követően a vízügyi dolgozók is megkapják a bérrendezést. A tárgyalások tavaly márciusban megkezdődtek, végül azonban nem vezettek eredményre.

A szakszervezeti vezető szerint azonnali, legalább 15 százalékos emelést kellene megvalósítani, a következő években pedig további felzárkóztatásra van szükség. Tarró Péter ugyanakkor hangsúlyozta: a Belügyminisztérium fenntartása óta modernizálták a felszereléseket, így jelentősen javult az infrastruktúra.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.