Nyolc- helyett tizenkétmilliárdból újítják fel az Eiffel-csarnokot

Az épület az Operaház és az Erkel műhelyházaként és próbacentrumaként is szolgál majd.

MN
2017. 07. 15. 13:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tervezett 8 helyett végül 11,9 milliárd forintból alakít ki a Strabag Építő Kft. új műhelyházat és próbacentrumot a Kőbányai út 30. szám alatti Villamosmozdony-javító Csarnokban (Eiffel-csarnok) és az ahhoz kötődő további épületekben az Operaháznak és az Erkel Színháznak, miután gyorsított tárgyalásos eljárással megegyezett a Magyar Állami Operaház az építőcéggel – derült ki a közbeszerzési értesítőben szombaton megjelent hirdetményből, amelyre az Mfor.hu hívta fel a figyelmet.

A Strabagra generálkivitelezési feladatok várnak, beleértve a bontási, acélszerkezet- és tetőfelújítási munkákat. Nem mellesleg a tavaly augusztusi, generálkivitelezési munkákra vonatkozó hirdetmény még hétmilliárddal számolt. A kormány ugyanakkor első szándékból 14,5 milliárd forintot fordított volna a projektre, legalábbis ezt a keretet fogadták el még 2015 nyarán. 

Tavaly már két tender is eredménytelenül zárult. A kormányhatározatok szerint a felújított Operaházat 2018. május 24-ig kell megnyitni, és az Opera-felújítás elkezdésének feltétele az Eiffel-csarnok elkészítése.

A Népliget szomszédságában fekvő Eiffel-csarnok korábban a MÁV északi járműjavítójaként szolgált, 220 méteres hosszal és 110 méteres szélességgel az ország legnagyobb állami kézben levő ipari műemlék épülete. Az 1886-ban épített, acélszerkezetű épület az Operaház és az Erkel Színház műhelyházaként és próbacentrumaként is szolgál majd. Ugyanakkor a díszlet- és a jelmezraktárak mellett helyet kapnak benne többek között műhelyek, operastúdió, próbaszínpadok és rekreációs tér is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.