Furcsán válik vállalkozásbaráttá a magyar adóhivatal

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Elnézőbb lesz az állami szerv, miután jövőre enyhébb szabályokkal és kisebb bírságokkal szembesülhetnek a cégek.

Horváth Attila
2017. 08. 25. 13:15

A Mazars közölte, az átláthatóság jegyében az alapelvek között új elemként jelenik meg a közérthetőség elve. Emiatt a korábbi törvényből számos olyan részletszabályt vettek ki, ami valójában nem általános adóeljárási rendelkezés, hanem például a személyi jövedelemadóhoz, a társasági, iparűzési vagy általános forgalmi adóhoz kapcsolódott. Ezek most majd a megfelelő anyagi jogi jogszabályban kaphatnak helyet. Emellett a kormány számos területen kap felhatalmazást, hogy rendeletben alkosson részletszabályokat. Tehát a két új törvény mellett számos törvénymódosításra és kormányrendeletre is számíthatunk az őszi ülésszakaszban, állítják a szakértők.

A cég szakértői úgy vélik, a tervezetek augusztusi véleményezésük után szeptemberben kerülnek a parlament elé, és várhatóan októberben fogadják majd el őket. A számos jogszabályi átalakítás miatt azonban késő őszre újabb, hasonlóan nagy adócsomaggal készül a jogalkotás. Emellett novemberben új adóvégrehajtási törvény is várható, tekintettel arra, hogy a végrehajtási szabályok is kikerülnek az adózás rendjéről szóló új törvényből.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.