Nem enyhül a szemétdíjkáosz

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Gémesi György szerint a hibás politikai döntések tették tönkre a szemétszállítási ágazatot.

Illés József
2017. 08. 03. 4:05

Amint arról beszámoltunk: a hulladékholding nem végez szemétszállítási feladatokat, azt a többnyire helyhatósági kézben lévő vállalkozások látják el. Az állami cég szerepe szerint csak beszedné, lefölözné és részben újraosztaná a szemétszállítási díjakat a szolgáltatóknak, hogy azok működőképesek maradjanak. Eddig azonban csak vitte a pénzt. A tavalyi megközelítőleg 20 milliárd forint után idén hozzávetőleg további 10 milliárd forintjába kerül majd az adófizetőknek az állami szemétszállítási rendszer fenntartása.

A kormány mostanáig több mint 700 millió forint közpénzt költött az NHKV országos számlázási rendszerére, ami nem működik megfelelően. Az NHKV a hulladékcsekkrendszer kialakítására tavaly szeptemberben kötött szerződést, amelynek keretében újabb jól fizető állami megbízáshoz jutottak Garancsi István, a sajtóban Orbán Viktor miniszterelnökhöz közel álló személyként emlegetett milliárdos üzletember Mobil Adat Kft.-ben lévő cégtársai. Az Antenna Hungária Zrt.-vel közösen a Garancsi üzletfelei, Hauser Gábor Miklós és Brasnyó Péter által jegyzett Euromacc Adatfeldolgozó és Szolgáltató Kft. nyerte meg a nemzeti hulladékcég csaknem 550 millió forint értékű megbízását az állami vállalat bizonylatkészítő rendszerének megalkotására. A munkák elvégzésének díját tavaly novemberben 603 millió forintra növelte az állami vállalat. Később a számlázáshoz kapcsolódóan kiírt egy 49, egy 24, egy 17,7 és egy 17 millió forintos pályázatot is. A több mint 700 millió forintos kiadáshoz adódik majd hozzá a most kiírt pályázaton nyertes behajtási cégnek kifizetendő, várhatóan borsos összeg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.