Két és fél milliárdért fejlesztheti a BKK automatáit a T-Systems

Megbuherált automatákat kell megjavítania az informatikai cégnek.

MN
2017. 10. 12. 8:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Noha a T-Systems látványosan felsült a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) e-jegyrendszere értékesítési felületének fejlesztésével, most mégis 2,5 milliárd forintért alakíthatja át a jegyautomatákat úgy, hogy kiküszöbölje azokat a trükkös csalásokat, amelyekkel leragasztják a gépek pénzvisszaadó nyílását – derült ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent szerződésmódosításból.

Sok esetben ugyanis a csalók a külföldi jegyvásárlókat próbálják megkárosítani. A turisták nincsenek tisztában azzal, hogy a visszajáró készpénzt azért nem kapják meg, mert a nyílást eltömítették.

A pluszfeladatok ellátásához a BKK és a T-Systems módosította azt a 2013-as megbízást, amelyben 5,6 milliárd forint értékben jegykiadó automaták leszállítására, üzembe helyezésére és üzemeltetésére szerződtek. A kontraktust már korábban is módosították, ezzel együtt az új szerződés összege kilencmilliárd forintra rúg.

A szerződés szerint a módosításban szereplő többletszolgáltatások és a többletdíjazás az eltömítések és a következmények elhárításához kapcsolódik. Vagyis a T-Systemsnek kell orvosolnia az automaták „eltömítéses” meghibásodását, valamint ki kell terjesztenie minden BKK-automatára az automatikus hibajegy-generálást, az online tranzakciós adatbetöltést, illetve a vakok és gyengén látók menüjét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.