A Jobbik mindenképpen megváltoztatná a szisztémát, de előtte hatástanulmányt készíttetne. – A mostani rendszer átláthatatlan, nem lehet tudni, a kedvezményezettek valóban arra költik-e a pénzt, amire kapták. Hiába közérdekű adat a tao összege, illetve az, hogy kitől származik, sok esetben úgy kell perrel kikényszeríteni. Mi inkább a tömeg- és a szabadidősport nagyobb támogatását tartjuk fontosnak, míg az oktatás és az egészségügy finanszírozását nem ebből kellene megoldani – közölte Dúró Dóra, a párt szakpolitikusa, aki azzal egyetértett, hogy a taót nem lehet egy tollvonással megszüntetni, mert az beláthatatlan következményekkel járna a tőle nagymértékben függő sportéletre.
A Lehet Más a Politika (LMP) nem támogatná a taorendszer bővítését, sőt a szűkítését javasolja. – A sportot a költségvetésből finanszíroznánk egy meghatározott összegig, amely felett a további pénzek kiosztása egyértelműen a teljesítménytől függne. A tömegsportok esetében azt szeretnénk, ha a kistelepüléseken élő fiatalok több lehetőséghez jutnának – fogalmazott Demeter Márta képviselő. A taorendszer bővítése helyett inkább négy év alatt megdupláznák az oktatási kiadásokat, és az egészségügy forrásait is radikálisan növelnék más, meglévő forrásokból.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!