Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Japán cég épít akkumulátorgyárat Miskolcon

Magyarországon 170 japán cég mintegy 25 ezer embert alkalmaz.

MTI
2018. 03. 28. 10:38
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miskolc déli ipari parkjában építi fel első európai gyárát az akkumulátorok gyártására szakosodott japán GS Yuasa cég, a 2019-re elkészülő üzem alapkövét szerdán helyezték el. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az eseményen azt mondta: a 8,8 milliárd forint értékű miskolci beruházást a kormány 465 millió forint vissza nem térítendő támogatással segíti, az üzem több mint félszáz embert foglalkoztat majd.

Magyarországon 170 japán cég mintegy 25 ezer embert alkalmaz – tette hozzá.

Osamu Murao, a GS Yuasa elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy az első ütemben 60 ezer négyzetméteres csarnok épül, de ez később 140 ezer négyzetméteresre is bővíthető. Miskolcon lítiumos akkumulátorokat gyártanak majd, amelyeket elektromos és hibrid meghajtású autókhoz is használhatnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.