időjárás 20°C Amália 2022. október 7.
logo

Minden szinten teljes gőzzel zajlanak a vasúti fejlesztések

Magyar Nemzet
2020.12.22. 09:54
Minden szinten teljes gőzzel zajlanak a vasúti fejlesztések

Már kilenc közlekedik az emeletes motorvonatokból, a MÁV az ötvenediket is forgalomba állította saját fejlesztésű IC+ kocsijaiból 2020-ban. Az elvégzett pálya-korszerűsítéseknek köszönhetően idén számos vidéki nagyváros felé vált gyorsabbá és olcsóbbá a vasúti közlekedés.

Jelentős korszakhatár az idei év a vasúti közlekedésben, hiszen Cegléd és Vác felé munkába álltak az első emeletes motorvonatok a hazai hálózaton. A 600 ülőhelyes, Stadler KISS típusú járművekből összesen negyven érkezik várhatóan 2022 végéig. Budapest elővárosi forgalmában így két-három éven belül mindenütt korszerű, tiszta és kényelmes motorvonatok szállítják majd az utasokat – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A tárca emlékeztetett: a MÁV a távolsági és nemzetközi járműállomány minőségi cseréje érdekében kormányzati támogatással készíti új generációs InterCity járműveit. A külföldön is versenyképes, saját fejlesztésű és gyártású kocsik vonzóbbá teszik a környezetkímélő vasúti közlekedést az utasoknak. Az első két ütemben tervezett, összesen 90 belföldi és nemzetközi IC+ kocsiból mostanáig félszáz már forgalomba is állt.

A 600 ülőhelyes, Stadler KISS típusú járművekből összesen negyven érkezik várhatóan 2022 végéig
Fotó: Havran Zoltán

Több járattal és olcsóbb utazással nőtt a közösségi közlekedés vonzereje a dél-dunántúli és az észak-magyarországi, észak-alföldi térség nagyvárosai felé. A menetrendi kínálatbővítést a székesfehérvári, dél-balatoni vonalon korábban elvégzett és a Rákos–Hatvan között még zajló pálya-korszerűsítések alapozták meg. Kényelmesebb és kevesebbe kerül a vonatozás Budapestről például Egerbe, Keszthelyre, Nagykanizsára, Szombathelyre, Veszprémbe és Zalaegerszegre is.

Idén elkészült a GSM-R vasúti rádiós távközlési rendszer első üteme mintegy 935 kilométeren. Decemberben indult a vonatközlekedés felügyeletének ellátására elsőként kiépített hazai ETCS L2 rendszer próbaüzeme Ferencváros és Székesfehérvár között. A munkálatok más viszonylatokon is zajlanak, így egyre több, erre alkalmas pályaszakaszon haladhatnak majd akár 160 km/órás sebességgel a szerelvények – írta a minisztérium.

A tervezéssel megkezdődött a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának kapacitásbővítő korszerűsítése is. A nemzetközi vasúti átjárhatóság fejlesztésére a Kelenföld–Hegyeshalom vonalon egy nyári döntéssel nyert támogatást Magyarország az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásaiból.

A magyar és az osztrák főváros közötti vasúti kapcsolatot 25 milliárd forint értékű biztosítóberendezési, központi forgalomirányítási és egyéb rendszerfejlesztések gyorsítják majd jövő decembertől öt, 2023 végétől pedig összesen húsz perccel. A beruházás nyomán lehetővé válik a más elővárosi vonalakon népszerű zónázó menetrend bevezetése Budapest és Győr között is.

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta:

A hazai közlekedésfejlesztési erőfeszítések középpontjában a következő 10-15 évben egyértelműen a vasút áll majd. Rendkívüli jelentőségű fejlemény, hogy idén húsz vasúti fejlesztés előkészítésének, tervezésének támogatásáról született kormánydöntés összesen 32 milliárd forint értékben. Az újonnan támogatott előkészítési projektek mintegy 1000 milliárd forint forrásigényű kivitelezési munkák elindítását alapozhatják meg akár már 2022 elejére.

 

A támogatási döntésnek köszönhetően egyebek mellett megkezdődhet a Nyugati pályaudvar vágányhálózata és bevezető szakaszai rekonstrukciójának, a lajosmizsei és váci vonalak elővárosi célú fejlesztésének előkészítése. A forrás odaítélésével elkészülhetnek a Hatvan–Füzesabony vonal és a kapcsolódó ráhordó vonalak, a Debrecen–Nyíregyháza szakasz korszerűsítésének, a Szombathely–Kőszeg és a Zalaszentiván–Nagykanizsa vasútvonalak villamosításának tervei.

A kivitelezési közbeszerzések már idén megjelentek Budapesten belül a Déli Körvasútra, a délkeleti határvidéken pedig a Békéscsaba–Lőkösháza vonalszakaszra. A fejlesztések által nemcsak két nemzetközi törzshálózati folyosó magyar szakasza válik teljessé, hanem valódi, tízpercenként közlekedő városi-elővárosi vasút jöhet létre a fővárosban, gyorsulhat a nemzetközi személyszállítás Magyarország és Románia, Erdély között.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.