Célegyenesbe ért a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) design LAB programja, amely abban segítette a formatervezőket, hogy rátaláljanak azokra a gyártókra, akikkel megfelelő színvonalon és mennyiségben tudnak piacra dobni egy-egy terméket. A program eredményeképp hét formatervező ötlete valósulhatott meg, a kezdeményezés pedig akkora sikert aratott, hogy már megindult a jelentkezés a következő körre, amelyben újabb alkotók találhatnak rá a gyártás területén professzionális partnereikre. A programról lapunk Bata-Jakab Zsófiát, az MDDÜ vezérigazgatóját kérdezte.
Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgatója. Fotó: MDDÜ
Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Az első eredményes program után, idén elindul a második design LAB, amelyben május 17-én ismét megrendezzük a tavalyi évben nagy sikerrel megvalósult Speed Dating eseményt. A regisztrációs anyagokat a honlapunkon részletezett módon a [email protected] email-címre várjuk. Akiknek pedig már megvan az együttműködő partnerük, azokat arra biztatjuk, hogy éljenek a lehetőséggel és jelentkezzenek június 13-ig a második design LAB inkubációs programra.
– A design LAB programban részt vevők egyes gyártók külön törekedtek arra, hogy magyar alapanyagokból alkossanak. Az elismerésre méltó törekvés kapcsán azonban szinte mindig, minden iparágban felmerül a dilemma: a hazai ipar képes-e kielégíteni a szélesebb igényeket – legyen szó bármilyen alapanyagokról. Példának okáért: a BERRI lámpák búráját egy hazai üvegmanufaktúrában készítik. Mi történik, ha esetleg nemzetközi érdeklődés támad a termék iránt, ám a kínálat nem tudja követni a keresletet?
– Magyarországon számos olyan gyár található, amely képes kiszolgálni nagyobb keresletet is, azonban sok esetben bérgyártásról beszélünk. Ezen a helyzeten segít, ha a megfelelő partnereket biztosítjuk mind a gyártóknak, mind pedig a tervezőknek, amihez kiváló lehetőséget nyújt a Speed Dating kapcsolatépítő esemény és a design LAB inkubációs program. Abban az esetben például, ha egy tervező rendelkezik gyártói kapacitással, azonban a keresletet nem tudja lefedni, a Speed Dating által olyan gyártókat ismerhet meg, akik a sorozatgyártásra alkalmas, nagyszériás termékeket is biztosítani tudják számára. Ennek köszönhetően a kapacitás igazodik a kereslethez. A design LAB programra elsősorban olyan pályaműveket vártunk, amelyek innovatívak, versenyképesek, alkalmasak sorozatgyártásra és a nemzetközi piacon is megállják a helyüket. A szériaérettség fontos szempont volt, hiszen ez képes igazi stabilitást nyújtani a gyártóknak és tervezőknek.
A design LAB párosai kifejezetten figyeltek arra, hogy a felhasznált anyagok mind minőségükben, mind megbízhatóságukban kimagaslóak legyenek. Rendszerint a gyár bevált partnereitől, magyar forgalmazóktól rendeltek, épp annak érdekében, hogy nagyüzemi terhelés esetén is elérhetőek legyenek. A termékek kialakításánál fontos szerepet kaptak a tradicionális, kézműves megoldások, amelyek nemzetközi szinten is magas értéket képviselnek. Számításaink szerint az eladások fokozatos növekedése várható a hazai gyártóknál, minél jobban megismeri a terméket a piac, annál erősebb értékesítést tud produkálni. A bizalomnak ki kell alakulnia a vásárlókban, azonban úgy gondolom: a magyar termékek kiváló minősége ehhez nagyban hozzájárul és gyorsítja a folyamatot. A folyamatos stabil emelkedést a gyártók le tudják követni, a szakágak bővítésével pedig fenntartható a keresleti igény.
– Számos formatervező használt PET-palackból készült szövetet bútoraihoz. Hány kólás palackot használnak fel egy kanapéhoz?
– Szerencsére egyre népszerűbb és elterjedtebb a fenntarthatósági szempontok figyelembevétele a tervezésnél. Több beérkezett pályamű esetében jelen volt a PET-palackokból újrahasznosított textília alkalmazása, a gyártók egy négyzetméter szövethez átlagosan 12 műanyag palackot használnak fel.
A MATCH moduláris ülőgarnitúra család, amelynek borítása újrafelhasznált PET-palackokból készült Fotó: MDDÜ
A pályázatok értékelésekor a bírálóbizottság első körben megvizsgálta, hogy teljesülnek-e a támogatási keret elnyeréséhez szükséges előfeltételek, majd különböző kritériumok alapján pontozták a pályaműveket. A koncepcióknak számos szakmai követelménynek kellett megfelelniük, a környezettudatos tényezők meglétére pedig kiemelt figyelmet fordított a zsűri. Az MDDÜ programjai során mindig nagy hangsúlyt fektetünk a fenntarthatóság témakörére, a mentoráltak esetében pedig azt tapasztaljuk, hogy egyre gyakrabban alkalmazzák ezeket a megoldásokat munkájuk során.
– Mennyire elterjedt a technológia, hogy bútorok, berendezési tárgyak készítéséhez újrafelhasznált anyagokat alkalmaznak?
– A műanyag hulladék újrafelhasználásának technológiáját egyre többen alkalmazzák a világon, így iparilag is könnyebben elérhető, az így készült termékeket sok alapanyaggyártó cég bevette a kínálatába. Fontos azonban megjegyezni, hogy egy viszonylag új technológiáról beszélünk, amely még nem ivódott be teljes mértékben a bútortervezésbe és gyártásba. Amint ez megtörténik, illetve a nagyobb márkák is elkezdik alkalmazni, vélhetően robbanásszerűen meg fog nőni irántuk a kereslet.
– Az újrafelhasznált anyagokból készült termékek esetében úgy gondolhatnánk, hogy mivel ezeknek az alapanyaga olcsó és hozzáférhető, ezért a termékek is kedvező árfekvésűek. De ez valóban így van?
– Az újrafelhasznált anyagoknál – bár valóban hulladékból készülnek – az előállításra fordított idő, a feldolgozás során befektetett munka jóval több, ami a magasabb költségeket indokolja. Általánosságban elmondható, hogy ezeknek a szöveteknek az előállítási módja jóval bonyolultabb. A szelektív hulladékot össze kell gyűjteni, majd ezt követően a palackokat alaposan átmossák, megszabadítják a rajta lévő cetlitől, és csoportosítják forma és alapanyag szerint. A már szortírozott és válogatott anyagot ledarálják és granulátumot csinálnak belőlük, amelyet megolvasztanak. Az olvadékból szálakat képeznek, és ez után már a folyamat szinte azonos a hagyományos szövetkészítéssel. Látszik, hogy a folyamat bonyolult és sok szakaszból áll, azonban manapság egyre szélesebb kínálatban elérhetőek ezek az anyagok, elterjedésükkel pedig, valamint a feldolgozási technológia és a logisztika fejlődésével párhuzamosan az áruk is optimalizálódik.
A Pet Flat, vagyis az intelligens kutyaház Fotó: MDDÜ
A gyártó-tervező párosok egy része kifejezetten úgy alakította ki az árazását, hogy figyelembe vették a lakberendezési áruházak termékeinek árfekvését, ahol az online értékesítési stratégia volt hatással a végső árra. Közepesen és magasan pozicionált termékek születtek, olyanok, amelyek innovatívak, egyedi tervezésűek, mégis alkalmasak sorozatgyártásra is. Az elkészült alkotások esetében kivétel nélkül megfigyelhető a funkcionalitás és az esztétika kiváló ötvözése, innovációs értékük pedig vitathatatlan. A gyártás elindítását és annak teljes árát több tényező befolyásolja, például az alapanyag beszerzés, a gyártósori munkagépek beállítása, a sablonok véglegesítése és egyéb gyártástechnológiai kérdések tisztázása, amely a darabszámtól és szériaszámtól függően termékenként és folyamatonként eltérő.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Jelenleg nincsenek kommentek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!