– A múlt és ez az év is kifejezetten speciális, mégis nagy a különbség 2020 és 2021 között a szabadalmi, oltalmi kérelmek terén – mondta Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke a Magyar Nemzetnek az idei első félév összesített adatai kapcsán. Jelezte: a szellemitulajdonjog-szerzés 2018–2019-ben érte el Magyarországon a mélypontját, pedig korábban évi hat-nyolc ezer találmányt jegyeztek be. Igaz, akkoriban még nem volt lehetőség arra, hogy az uniós szervezethez, az EUIPO-hoz jelentkezzenek az ötletgazdák, ahová most a bejelentések egy része közvetlenül érkezik a magyar feltalálóktól. A mostani adatok alapján jól látható a felfelé ívelő trend, bár az egyes kategóriákban eltérő dinamikával. A védjegyeknél például 33 százalékos emelkedést mértek, míg a termékek műszaki újdonságait érintő szabadalmaknál tíz százalék alattit.
Jócskán megdrágultak a céges bankszámlák
A vállalkozások jellemzően kevesebb díjkedvezményt kapnak, mint a lakossági ügyfelek.