Hasonlóan nyilatkozott a döntésről a minap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is. A tárcavezető hangsúlyozta: ha az ipar földgázfelhasználását mesterségesen csökkenteni kell, akkor az azt jelenti, hogy előáll a gazdaság visszaesésének kockázata. A miniszter hozzátette: ráadásul Brüsszel most újra lopakodó módon vesz el hatásköröket a tagállamoktól, hiszen az energiafelhasználás, a nemzeti energiamix összeállítása, a gazdaság szerkezetének meghatározása kifejezetten nemzeti döntéskörbe tartozik. Azzal, hogy előírják a földgázfelhasználás csökkentését, gyakorlatilag megsértik ezt a szuverén tagállami jogot.
Szijjártó Péter szerint ebben a helyzetben egyetlen észszerű és hatékony megoldás lehet. Ez pedig az, ha növeljük az Európába irányuló földgázkínálatot.
Lapunk korábban több cikkben is felhívta arra a figyelmet, hogy a háború kitörése és az energiaválságot mélyítő szankciós politika következményeként egyre nagyobb hátrányba kerül az európai gazdaság, amely több területen már korábban is csak cammogott az Egyesült Államok mögött. A tengerentúlon tavaly átlagosan mintegy hatoda volt a földgáz ára az európainak, és hosszabb távon is három-négyszeres különbség várható. Számos európai szinten is meghatározó német nagyvállalat, köztük a Volkswagen és a BASF is jelezte: ha Európa nem tud versenyképes energiaellátási alternatívát kínálni, kénytelenek lesznek jobb esetben leállítani az új európai beruházásokat, rosszabb esetben pedig teljesen elhagyni a kontinenst.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!