Minden járásban jól kihasználható az otthonfelújítási támogatás

Kiegyensúlyozott helyzetet teremthet az otthonfelújítási program támogatásrendszere. Olyan felkapottabb járásokban is magasabb lehet a vissza nem térítendő rész aránya, ahol a felújítás is többe kerül, és a fejlődő régiókban is jól járhatnak vele, ahol olcsóbb lehet ugyan a renoválás, de a jövedelmi szint még inkább elmarad az országos átlagtól.

2024. 04. 27. 6:15
Van választék az otthonfelújításban részt vevő házak között Fotó: Arpad Kurucz Forrás: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelentősen bővítette az érintett ingatlanok körét, hogy az otthonfelújítási programban való részvételnek nem feltétele a gázbekötés. Ennek megfelelően változott azokban a járásokban az ingatlankínálat, ahol a legmagasabb, 3,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásra jogosultak az érintettek – mondta el lapunk megkeresésére Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Ismertette, a legtöbb, otthonfelújítási programban részvételre jogosult felújítandó ingatlant a fonyódi járásban kínálják, a második legtöbb a borsodi cigándi járásban található, a harmadik szintén Balaton-közeli, a marcali járás, a negyedik a tokaji, míg az ötödik a kiskunmajsai. Rámutatott, a kínálatban egyaránt szerepel felkapott, illetve fejlődő térség is.

Napelemek-02
A cél legalább harmincszázalékos energiamegtakarítás, ezt többek között fűtés korszerűsítéssel és napelemekkel is el lehet érni
Fotó: Németh András Péter

Ha a fejlődőeket nézzük, egyértelműen helyzetbe kerülnek az ott élők. Árnyaltabb a kép ugyanakkor a fonyódi járás esetében, ahol a keresettebb, tóparti ingatlanok is találhatók, az átlagos jövedelmi szint pedig még szintén átlag alatti, bruttó 478 ezer forint. Balogh László rámutatott, könnyen lehetséges az, hogy a Balaton-partján drágábban vállalják a felújítást, mint a borsodi járásban (ahol az átlagos bérszint ettől is alacsonyabb). Holott önmagában attól, hogy valaki tóparti településen lakik, nincs törvényszerűen jobb jövedelmi helyzetben. Az ingatlana képviselhet magasabb piaci értéket – ami a fonyódi és a tokaji járásra igaz is –, viszont 

csak azért, mert az adott tulajdonos idegenforgalmi szempontból felkapottabb helyen lakik, az otthonát nem feltétlenül akarja majd értékesíteni. Ugyanis a család és a megélhetés sok esetben lokációhoz köti a tulajdonosokat.

Balogh László felhívta a figyelmet további két szempontra is a magasabb, három és félmillió forintos vissza nem térítendő támogatás kapcsán. Az egyik ilyen, hogy a fonyódi és a cigándi járás között – ahol a legtöbb olyan eladó ingatlan található, amelyik az otthonfelújítási programban részt vehet – közel másfélszeres jövedelmi különbség van. Egyébként mindkettő az országos átlag alatt van. Ha innen vizsgáljuk, az egymillió forintos önrész (ami akár babaváró támogatásból is előteremthető) átfogó munkálatokra biztosít lehetőséget.

Érdemes az ingatlanárak arányszámai felől is megvizsgálni a magasabb arányú támogatást. Írtuk, nem mindig csupán az átlagos négyzetméterárak a mérvadóak, sokkal inkább az, amilyen ársávban a legtöbb ingatlant eladásra hirdetik az adott térségben, jelen esetben járásban. A kisebb települések esetében pedig szinte minden esetben házakról van szó.

Vannak olyan járások, ahol az említett három és félmillió forint a felújítandó ingatlanok átlagos hirdetési árának közel felét is kiteszik,

ilyen a baktalórántházi, a sarkadi és a mezőkovácsházi. A lista legelején van még az ózdi és a putnoki járás is, ahol a vissza nem térítendő keret a felújítandó ingatlanok átlagárának pontosan harmadát teszi ki, ha ilyen összevetésben vizsgáljuk – átlagosan ugyanis 11 millió forintért vehetünk itt felújítandó házat. A másik véglet a fonyódi járás az összegarányok tekintetében: az itteni felújítandó házak kínálati átlagárának mindössze hét százalékát tenné ki a felújítási támogatás vissza nem térítendő része. Itt a becsült nettó átlagbér 321 ezer forint, ennek pedig a visszafizetendő hányad törlesztőrészlete szempontjából van még jelentősége.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.