Kiskereskedelem: megtörtént, amire várt a kormány

Egyre dinamikusabb a fogyasztás helyreállása.

2024. 05. 07. 8:44
Illusztráció Fotó: Világgazdaság/Kallus György
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Márciusban a kiskereskedelem forgalma a nyers adat szerint 3,6, míg naptárhatástól megtisztítva 4,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 5,7, az üzemanyag-kiskereskedelemben 3,3, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 0,6 százalékkal bővült az értékesítés.

A Központi Statisztikai Hivatal közölte azt is, hogy a forgalom két százalékkal bővült az előző hónaphoz viszonyítva. Január és március között pedig 2,2 százalékos növekedést mértek éves összevetésben.

– Egyre dinamikusabb a fogyasztás helyreállása, már három egymást követő hónapban mutatnak erősödést az adatok – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca kiemelte, hogy márciusban csak az élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 807 milliárd forintot, azaz 66,6 milliárd forinttal költöttek többet a családok, mint tavaly márciusban. Ez a fogyasztás helyreállásának és az óvatossági motívum fokozatos oldódásának a jele.

A minisztérium szerint megállapítható, hogy a kiskereskedelmi forgalom túljutott mélypontján és már a kilábalási szakaszban tart. Mindezt támogatta, hogy a kormány hatékony és eredményes intézkedéseivel 2024 márciusára 3,6 százalékra szorította vissza az infláció mértékét. 

– Az infláció összeomlása, a reálbérek szeptember óta tartó jelentős mértékű növekedése, a fogyasztói bizalom erősödése és az óvatossági motívum oldódása mellett az élelmiszerárak csökkenése is érdemben segítette a kiskereskedelmi forgalom bővülését – hangsúlyozta a tárca. 

A közlemény kitért arra is, hogy a 2024-ben – a pedagógusokat, a rendvédelmi dolgozókat és a honvédség tagjait érintő béremelés és úgy általában az erőteljes bérdinamika hatására – ismét öt százalék feletti mértékben növekedő reálbérek a belső kereslet helyreállásának, a fogyasztás bővülésének egyik fő hajtóerejét fogják jelenteni. Így a kiskereskedelmi forgalomban megfigyelhető növekedési tendencia várhatóan a következő hónapokban is folytatódni fog. Van tér a fogyasztás növelésére, hiszen a kereskedelmi forgalom a 2021-ben látott szintre kapaszkodott vissza.

– A kormány céljainak megfelelően a gazdasági növekedés idén fokozatosan újraindul, jövőre pedig magasabb fokozatba kapcsol, így idén 2,5 százalékkal, jövőre pedig 4,1 százalékkal nőhet a GDP, amelyet a munkaerőpiaci aktivitás további növelése mellett a fogyasztás bővülése is jelentős
mértékben fog támogatni – tette hozzá a Nemzetgazdasági Minisztérium.

– Márciusban a kiskereskedelmi forgalom kedvezően alakul. Ezt a reálkeresetek növekedése már eddig is indokolta volna, ám a korábbiakban ennek ellenére sok esetben gyenge adat érkezett az ágazatból – nyilatkozta Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza. A februári keresetek, amelyeket a munkavállalók jellemzően március elején kapnak meg, közel tíz százalékkal többet értek átlagosan, mint egy évvel korábban. A szakértő ehhez hozzátette: 

míg az előző években az volt jellemző, hogy a nyugdíjak vásárlóerejét utólag kellett korrigálni, most a 3,6 százalékos nyugdíjas inflációt hatszázalékos nyugdíjemelés kísérte. Továbbá a kifizetések időzítését is figyelembe véve a tavaly novemberi pótlólagos nyugdíjemelés is növeli a különbséget a tavaly is az idei bevétel között.

Regős Gábor szerint az új adat alapján a fogyasztásnak szerepe lehetett a piaci várakozásoknál kedvezőbb első negyedéves GDP-adatban. Mindezekkel együtt továbbra is vannak olyan termékek, amelyek beszerzését halogatják a háztartások, ilyenek például a bútorok és a műszaki cikkek. A közgazdász kiemelte: az idei évben a fogyasztás minden bizonnyal érdemben hozzá tud járulni a gazdasági teljesítmény bővüléséhez. 

Molnár Dániel, a Makronóm Intézet elemzője a többi között szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyors ütemű béremelkedés az elmúlt időszakban a jegybanki toleranciasávba lassuló inflációval együtt érdemben növelte a vásárlóerőt. A kiskereskedelmi forgalom a következő hónapokban ismét lendületet vehet. A piaci szférában a szokásos év eleji béremelések jellemzően márciussal záródnak le, így a fogyasztók április elején kapták kézhez megemelt béreiket. 

Ez pedig a jövedelmi helyzet javítása mellett az óvatossági motívumot is tovább oldhatja, vagyis már nem csak az élelmiszerforgalom esetében, hanem a nem élelmiszerjellegű termékek körében, a halasztható fogyasztási cikkek vásárlásában is számottevő növekedés következhet be a következő hónapokban. 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.