A Budapesten eladó több mint háromezer új építésű lakóingatlan átlagos négyzetméterára meghaladja a másfélmillió forintot. Mindössze két városrészben, a XVIII. és a XX. kerületben marad az egymillió forintos szint alatt az átlagár – igaz, Pesterzsébet amúgy is a legalacsonyabb négyzetméterárú kerületek egyike.
A legnagyobb újlakás-választékot nyújtó XI. és XIII. kerületben egyaránt 1,6 millió forint közelében jár az átlagos négyzetméterár.
Budán az I., a II. és XII. kerületben pedig már több mint 2,6 millió forint feletti összeggel kell számolni négyzetméterenként. Pest vármegyében az új építésű ingatlanok esetében valamivel kilencszázezer forint felett van az átlag.
A megyeszékhelyeken összesen több mint ezer új lakóingatlan vár vevőre, mégpedig 950 ezer forintos átlagos négyzetméteráron. Szegeden, Debrecenben, Zalaegerszegen, Pécsen, Székesfehérváron és Egerben is már egymillió forint feletti átlagos négyzetméterár a jellemző. Pontosan 1,02-1,15 millió forintos értékek jellemzik ezeket a nagyvárosokat.
Balogh László a következő időszakban várható trendekről szólva azt mondta, az új lakások drágulása előrevetíti a használt lakások árának emelkedését. A jelenség már most is érzékelhető az újszerű lakóingatlanoknál, ezeknek az ára ugyanis a fővárosban már 1,48 millió forintot tesz ki négyzetméterenként.
Ez egy év alatt 16 százalékos, kétéves távon pedig 24 százalékos drágulást jelent.
A szakértő arról is szólt, az új lakások iránti érdeklődések száma még februárban is növekvő tendenciát mutat, de az államkötvény piacról érkező befektetői kereslet június végére lecsenghet. A keresleti nyomás enyhülése pedig a lakásdrágulás lassulását is elhozhatja 2025 második felében.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Mediaworks-archív)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!