
Hozzátette, a kamara szorosan együttműködik a HEPA-val, amelytől megtudták, hogy a vállalkozásoknak a legnagyobb nehézséget az erős árverseny, a munkaerőköltségek és a képzett munkaerő hiánya jelenti.
Nagy Elek közölte, a vállalatok 49 százaléka tervez új piacok felé nyitni, ami rendkívül biztató jel a magyar gazdaság szempontjából, így ehhez a kamara minden szükséges támogatást megad.
A konferencián Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára is felszólalt. Hangsúlyozta, hogy a mostani bizonytalan világpolitikai helyzetben a magyar külpolitika feladata, hogy biztosítsa az ország békéjét és a magyar gazdasági érdekek képviseletét, a döntéseinket a jövőben is a magyar érdekek melletti kiállás, nem pedig az elvárásokhoz való igazodás mozgatja.
Az államtitkár rámutatott: rendkívüli volatilitás köszöntött be, a bizonytalan geopolitikai helyzetben nagyon nehéz előre tervezni. Megjegyezte: tévedés lenne azt hinni, hogy nem tarjuk közvetlen veszélynek a körülöttünk tapasztalható biztonságpolitikai felfordulást, mert az elmúlt hét-nyolc évtizedben békében éltünk. Megfeszítetten kell dolgozni azért, hogy a gyülekező viharfelhőket elhárítsuk Magyarország egéről.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!