Négyezer munkahelyet mentenek meg a beruházások Heves megyében

Szijjártó Péter közölte: a beruházások mellett elkötelezett vállalatok 6,4 milliárd forint támogatásban részesülnek.

Forrás: MTI, FACEBOOK.COM/SZIJJARTO.PETER.official2020. 07. 03. 16:44
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Heves megyében 28 vállalat kötelezte el magát a versenyképesség-növelő támogatási programban, 13,5 milliárd forint értékben hajtanak végre beruházásokat, amelyhez a kormánytól 6,4 milliárd forint támogatásban részesülnek – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Magyar Gomba Kertész Kft. szerződésátadási ünnepségén, Demjénben.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a beruházásoknak köszönhetően 4000 munkahelyet mentenek meg Heves megyében.

Demjénben az egri borvidék és -kultúra fellegvárának számító Egri Korona Borház is bejelentette beruházását, amely nem a klasszikus tevékenységéhez tartozik, hanem a gombatermesztéshez. Egy olyan beruházás, amellyel ez a vállalat is több lábon áll majd, amelynek köszönhetően nemcsak átvészeli a válságot, hanem a válság után induló új világgazdasági versenyben olyan startpozícióból indul, amely kedvezőbb a válság előttinél – közölte.

A beruházás értéke 564 millió forintot tesz ki, amellyel az Egri Korona Borház megteremti magának azt a lehetőséget, hogy a gombatermesztés esetében az alapanyagok rendelkezésre állása kiszámítható legyen. Olyan raktár jön létre, olyan gépeket vásárolnak és olyan technológiát állítanak szolgálatba, amely a gombatermesztési kapacitásokat jelentős mértékben növeli majd. Az egri borház által külföldön értékesített gomba mennyisége az össztermelése felét adja jelenleg, és a kapacitás növekedésével a magyar gomba újabb exportpiacokon jelenik majd meg – fűzte hozzá.

Szijjártó Péter kiemelte: a világjárvánnyal szembeni védekezés első szakaszát Magyarország megnyerte, ez az első szakasz alapvetően az egészségügyi kérdésekre koncentrált, most azonban a gazdasági védekezés időszaka következik.

Hozzátette: a cél megvédeni az összes olyan munkahelyet, amely veszélybe került, illetve pótolni minden elvesztett munkahelyet. A miniszter szerint az elmúlt időszak teljesítménye feljogosít arra, „hogy legyen annyi önbizalmunk, hogy minden túlzás nélkül azt a célt is kitűzhessünk magunk elé, hogy több munkahelyet teremtsünk, mint amennyi elvész a válság miatt”.

Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy a versenyképesség-növelő támogatási programban országosan 806 magyar vállalat kötelezte el magát 377 milliárd forintnyi beruházás mellett, amelyhez a kormány 169 milliárd forint támogatást ad, és amellyel 143 ezer 618 munkahelyet véd meg.

Rácz József, a Magyar Gomba Kertész Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a veszélyhelyzet idején sem váltak meg egyetlen dolgozójuktól sem, és ezzel az 564 millió forintos beruházással jelentős kapacitásnövelést érnek el, és jó reményeik vannak arra, hogy a legnagyobb német áruházláncok beszállítói lehetnek.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Magyar Gomba Kertész Kft. árbevétele 2018-ban 5,1 milliárd forint volt, az azt megelőző évben 4,9 milliárd forintot tett ki. Adózott eredménye tavalyelőtt 164 millió forint volt, 2017-ben pedig meghaladta a 232 millió forintot. A kft.-nek 2017-ben 73 dolgozója volt, amely 2018-ban 95-re emelkedett.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.